Újbuda „sheriffjei” egységes szervezetben

Tíz településőrrel kiegészülve új helyen és szervezetben, az Újbudai Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrumban folytatják összehangolt munkájukat a XI. kerületi rendőrök és közterület-felügyelők.

Egységes szervezetben, s egy helyen, a XI. kerület pénteken avatandó Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrumában folytathatják másfél hónapja megkezdett munkájukat Újbuda „sheriffjei”. A rendőrökkel és a közterület-felügyelőkkel együtt dolgozó tíz településőrt Molnár Gyula, Újbuda polgármestere esketi fel, miután megnyitotta a közbiztonsági központ Fraknó utca 32. szám alatti cúj épületét.

A centrumban helyet kapott a diszpécserközpont, melyet a 06-80-411-112-es zöld számon ingyen hívhatnak, a közeljövőben pedig ugyanitt alakítják ki a kerületi térfigyelő-központ, melyben rendőrök és közterület-felügyelők teljesítenek majd szolgálatot. Ehhez kapcsolódik egy gyors reagálású járőrcsoport, mely a térfigyelő munkáját segíti.

Idén október 1-jétől tíz településőr kezdte meg munkáját az újbudai közterület-felügyeleténél. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) a felszerelésükre 800 ezer forintot, az illetményükre pedig havi 71500 forintot biztosít fejenként. Ezt az összeget az önkormányzat évente további ötmillió forinttal egészít ki.

A településőrök közterületi szolgálatukat megelőzően egyhónapos felkészítő képzésen vettek részt, melyben a kerületi polgármesteri hivatal és a rendőrség munkatársai is közreműködtek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.