Újabb vizsgálat a TF-diplomák ügyében

A Semmelweis Egyetem rektora további vizsgálatot rendelt el a Testnevelési és Sporttudományi Karon (TF), ahol korábban államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indult vizsgálat. A rektor "a vizsgálatok korrekt lefolytatása érdekében" két kari vezetőt felfüggesztett.

"Olyan új körülmények merültek fel, amelyek az oktatási feladatok zavartalan ellátása érdekében további kiterjesztett kari vizsgálatot, és ennek nyomán rektori intézkedéseket tesznek szükségessé" - áll a közleményben. Az egyetem a kiterjesztett vizsgálat lezárását követően tájékoztatja a nyilvánosságot - tették hozzá.

A Semmelweis Egyetem augusztus 2-án tájékoztatta arról az MTI-t, hogy a Testnevelési és Sporttudományi Karon lezárult az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indított belső vizsgálat első szakasza, s ennek nyomán a rektor felfüggesztette Tóth Miklós dékán és Szalma László dékánhelyettes vezetői megbízását. Akkor azt írták: Szél Ágoston rektor a tényfeltárás nyomán a kar zavartalan működésének biztosítása érdekében hozta meg döntését, egyidejűleg Mandl József professzor személyében rektori biztost nevezett ki a kar élére.

A hvg.hu július 23-án írt arról, hogy ismeretlenek rendőrségi feljelentést tettek befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával a TF idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban, s az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikusnak, Lasztovicza Jenőnek a fia.

Az internetes oldal írásában az állt: július közepén L. J. és Gy. Zs. ünnepélyes keretek között, több tucat évfolyamtársukkal együtt átvették a testnevelő-edző szakos diplomájukat Tóth Miklós dékántól. A portál szerint a dékán is, a hallgatók is tudták: az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. A cikk állítása szerint "a dékán a saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában, és Hamar Pál oktatási dékánhelyettes, illetve Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet".

Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek az írás megjelenése napján cáfolta a cikkben foglaltakat, annak közzétételét jogtalannak, méltánytalannak és etikátlannak nevezte. Két nappal később a Veszprém megyei napilapnak a politikus úgy nyilatkozott: "Rendszerhiba lehet, úgy gondolom, hiszen az egyetem szabályzata szerint ha valamelyik hallgatóval gond van az államvizsga előtt, azt jelezni kell az ügyintézőnek. Ezt nem tette meg senki, engedték a diplomamunka elkészítését. Az ötös lett, megvédte a fiam, időpontot kapott az államvizsgára. Másfél hétig készült rá, de a vizsga előtt pár nappal kapott egy e-mailt, hogy nem vizsgázhat. Úgy gondolom, sem a szülők, sem a gyerekek nem hibáztak, hiszen senki nem jelezte feléjük a hiányosságot" - mondta a Naplónak Lasztovicza Jenő.

A rendőrség közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a cikkel összefüggésben. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-nek július 24-én azt mondta: az ügyben névtelen feljelentés érkezett a BRFK gazdaságvédelmi főosztályára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.