Újabb vidámparkmentő akció

Újabb 250 milliós tőkeinjekciót kaphat a fővárosi vidámpark, holott már így is tartozik 579 millióval a fővárosnak. A visszafizetésre csekély a remény.

Újabb 250 milliós tőkeinjekciót kaphat a fővárosi vidámpark. Az erre vonatkozó előterjesztésről jövő héten szavaz a közgyűlés. Holott a társaság már így is 579 millió forinttal tartozik a budapesti önkormányzatnak, miközben egy 200 milliós banki hitelt is görget. Az adósság – legalábbis az önkormányzati – visszafizetésére kevés az esély.

A Budapesti Vidámpark Zrt. 2010 őszére csődközeli helyzetbe került. Az akut likviditási krízisből csak a főváros által a cégbe pumpált 360 millió forintos – költségvetésben nem szereplő – tulajdonosi kölcsönnel lehetett kihúzni. A társaság pénzügyi helyzete ennek hatására stabilizálódni látszott.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a tavalyi szezonkezdéskor igen bizakó volt. Úgy vélte, hogy a Vidámpark menedzselése jó irányba halad. 2011-es szezonnyitóig 85 millió forinttal csökkentették a működési költségeket az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Miközben 15-20 százalékkal növelték a bevételeket, a látogatók száma húsz százalékkal emelkedett.

Korai volt az öröm. A cég végül 194 millió forint veszteséggel zárta a tavalyi évet, ami a saját tőke mínusz 90 millió forintos mélységbe süllyedését eredményezte. Idén sem számítanak nyereségre, ami a saját tőke mínusz 205 millióra csökkenését jelentené. Így ahhoz, hogy a társaság megfelelhessen a törvényi előírásoknak minimum 250 millióval kell megemelni a társaság tőkéjét, méghozzá úgy, hogy ebből 50 milliót fordítsanak a jegyzett tőke emelésére, 200 millió pedig kerüljön tőketartalékba.

Mindezek fényében nehéz vállalásnak ígérkezik a városvezetés azon ígérete, hogy a vidámparkot a ciklus végéig nem zárják be. Csomós Miklós a tavalyi bejáráson még úgy fogalmazott: nem következhet be, hogy egy ilyen fontos és közkedvelt intézmény hónapokra, vagy akár csak néhány hétre is leálljon.

De talán a Városligeten kívül. A vidámpark kiköltöztetése már évek óta napirenden van, több helyszín is szóba került már. De a városvezetés érdemben még nem foglalkozott a kérdéssel. Az viszont bizonyos, hogy a vidámpark helyét az állatkert foglalná el. A terület eredetileg is odatartozott.

Az állatkert kész tervvel várja a terület átadását. Persányi Miklós főigazgató a Heti Válasz-nak átadott koncepciója szerint a fejlesztés két kulcselemből állna. A „Magyar Mesepark” a gyerekek birodalma lesz, ahol a magyar állatmesék világával ismerkedhetnek meg, és megnézhetik a mesékben szereplő állatokat. A Vidámparktól jelenleg bérbe vett területen működő pónipark és a vurstli megmaradó régi játékai természetes módon egészítenék ki ezt a gyerekbirodalmat. Az „Ősvilág Csarnok” óriási üveg-acél építményében szabadon sétálhatnának a látogatók egy mérsékelt égövi esőerdő fái és állatai között. A csarnok a „miocén Budapest” élővilágát is megidézné, azt a földtörténeti időszakot, amikor a mai főváros helyén a Pannon-tenger partvidéke helyezkedett el, és a Nagykörút helyén őselefántok sétáltak. Kialakítása körülbelül tízmilliárd forintba kerülne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.