Újabb vádemelés Kolompár Orbán ellen

Újabb vádemelést nyújtottak be Kolompár Orbán ellen gazdasági bűncselekmény miatt. Az Országos Cigány Önkormányzat elnökének egy másik ügyben pedig megkezdődhet egy már kitűzött büntetőpere, melyet amiatt kellett felfüggeszteni, mert a romavezetőt az EP-választáson való indulása miatt mentelmi jog védte.

A Kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és öt társa ellen, akiket jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítanak - közölte Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes.

Bencze József országos rendőrfőkapitány és Kolompár Orbán
Budapest, 2009. augusztus 29. Bencze József országos rendőrfőkapitány (j) és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke kezet fog a találkozó előtt, amelyen a főkapitány roma vezetőket tájékoztatott a romagyilkosságok felderítéséről. Mellettük áll Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő, romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A gyanúsítottak az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből 36,4 milliót, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

Az Európai Bizottság és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium illetékes hatósága, a munkaerőpiac szempontjából hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci belépésének, vagy visszailleszkedésének segítéséhez pályázatot írt ki. A kiírásra a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet - ennek elnöke Kolompár Orbán -, és még két szervezet, valamint a Kolompár Orbán által képviselt Cigányság Foglalkoztatásáért Kht. nyújtott be pályázatot.

A támogatási szerződést 2006. február 14-én aláírták. A szerződésben a minisztérium vállalta, hogy a megyében élő roma kisebbség társadalmi integrációjának, a gazdasági életben és a munkaerőpiacon való részvételük esélyegyenlőségének biztosításához 255 millió forint vissza nem térítendő támogatást folyósít. Ennek az összegnek a 75 százalékát az Európai Szociális Alap, 25 százalékát a hazai költségvetés biztosította. A szerződő felek részére, az aláírással egy időben kiutaltak 63,75 millió forintot.

A vádirat szerint a szervezetek ezután úgynevezett előrehaladási jelentést nyújtottak be, és további 81,75 millió forintot vettek fel. Ezután a szervezetek további 76,5 millió forint támogatási összeg kiutalását kérték, melyet azonban az ellenőrző szervezet nem teljesített, és átfogó szabálytalansági vizsgálatot kezdeményezett. A felvett 145,5 millió forint támogatási összeg elszámolásához benyújtott, bizonylatokon szereplő gazdasági események nem valósultak meg, így a benyújtott bizonylatok sem valósak.

A vizsgálatot a Vám és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala folytatta le. A vámnyomozók, az ügyészség felügyelete mellett egy éve folytattak vizsgálatot az ügyben. A per a Kecskeméti Városi Bíróság által kitűzött időpontban kezdődik.

Egy másik ügyben a Kecskeméti Városi Ügyészség 2008 decemberében jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt emelt vádat Kolompár Orbán és társai ellen. A vád szerint a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet valótlan számlákkal igazolt - egy pályázaton nyert 13 millió forint vissza nem térítendő támogatásból - 7,2 millió forintot.

Ebben az ügyben a tárgyalás is kitűzték már, de az európai parlamenti (EP) választás miatt elhalasztotta a Kecskeméti Városi Bíróság a Kolompár Orbán és három társa ellen indított büntetőpert, mert a gyanúsítottak közül ketten - köztük Kolompár Orbán - regisztrált jelöltként szerepeltek egy párt listáján a június 7-ei EP-választáson, ezért mentelmi joguk volt. Ez a per várhatóan októberben megkezdődik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.