Újabb terézvárosi gyanúsítások

A rendőrség megerősítette: a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki volt VI. kerületi önkormányzati tisztségviselőket és képviselőket.

A BRFK közleménye szerint a gazdaságvédelmi nyomozók az elmúlt napokban tizenhárom embert hallgattak ki gyanúsítottként a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában levő ingatlanok elidegenítése miatt folytatott nyomozás során.

Az adatgyűjtés, valamint az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők 2,3 milliárd forint kárt okoztak. Az ügyben többrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.

A BRFK emlékeztetett: az érintett ügyben a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya korábban vádemelési javaslattal élt a Fővárosi Főügyészségen a Budapest VI. kerület, Andrássy út 47. szám alatti ingatlan ügye miatt, ez az eljárás jelenleg már bírósági szakban van.

Az MTI Hírcentrum pénteken számolt be arról, hogy ismét gyanúsítottként hallgatta ki Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármestert és az akkori önkormányzat teljes szocialista és szabad demokrata frakcióját, valamint három korábbi jegyzőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában péntek este elhangzott: a gyanú szerint áron alul, versenyeztetés és részben értékbecslés nélkül adtak el három Andrássy úti ingatlant, valamint több önkormányzati tulajdonban lévő tetőtéri lakást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.