Újabb százmilliókat akarnak elkölteni kormányzati kommunikációra

Újabb közbeszerzési eljárást ír ki a Miniszterelnökség, ezúttal a 2013-2014 évre vonatkozó kommunikációs feladatokkal összefüggésben. Összesen hétszázmillió forintot költenének el propagandára.

Két részből álló közbeszerzési eljárást tervez a Miniszterelnökség a 2013-2014. évi kommunikációs feladataival összefüggésben: az egyik, a szervezet kreatív feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzésre nettó 150 millió forint, a másik, médiavásárlásról szólóra nettó 550 millió forint áll rendelkezésre, a keretösszegtől mindkettő esetében plusz 90 százalék erejéig lehet eltérni.

Mindez abból a miniszterelnökségi tájékoztatásból derül ki, amelyért azért fordult az MTI a Kormányszóvivői Irodához, mert a közelmúltban – a kormányzati portálon – megjelent a szervezet idei évi közbeszerzési tervének második módosítása. A közzétett információk azt rögzítették, hogy a Miniszterelnökség vállalkozási keretszerződés megkötésére készül 2013-2014. évi kommunikációs feladatainak ellátására, az eljárást 2012 negyedik negyedévében indítják meg, a szerződés időtartama 2014. május 31-ig szól, és a módosítást "új igény felmerülése" indokolja.  

A Miniszterelnökség a részleteket illetően azt közölte az MTI-vel, hogy hirdetmény közzétételével induló, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indítanak, amely két részből áll. Az egyik vállalkozási keretszerződést a Miniszterelnökség következő kétéves – 2014 májusának végével záruló – kreatív feladatainak ellátáshoz szükséges munkák (kreatív marketingkommunikációs stratégia és márkakommunikáció tervezése, üzenetek megfogalmazása) elvégzésére kötik, 150 millió forint "plusz 90 százalék eltérés erejéig". A másik keretmegállapodás médiavásárlási, médiakampány-tervezési, médiastratégia-kidolgozási feladatokra vonatkozik majd, a keretösszeg itt nettó 550 millió forint plusz 90 százalék lehetséges eltérés.

Az MTI-nek adott tájékoztatás alapján ezúttal nem egy konkrét cél indokolja a közbeszerzési terv módosítását, mint az IMF/EU-megállapodással kapcsolatban október első felében rendelt médiakampány esetén, hanem a 2010 júniusa óta eltelt időszak hasonló jellegű beszerzéseinek visszamenőleges vizsgálata és a jövőben esetlegesen felmerülő kommunikációs tevékenység összevetése alapján vetődött fel az új igény.

A Miniszterelnökség a vonatkozó törvény értelmében legkésőbb 2012. március 31-ig köteles volt elkészíteni közbeszerzési tervét. Azóta azonban egyrészt egy 2012. június 27-től hatályos kormányrendelet bővítette a Miniszterelnökség kommunikációs tevékenységét, másrészt lehetségessé vált az eljárás megindításának feltételét képező költségvetési fedezet igazolása – olvasható a Miniszterelnökség igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárának, Mikecz Péternek az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában, amelyből kiderül az is, hogy a hirdetményt a közeljövőben közzéteszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.