Újabb pofonba futott bele Budai Gyula

Bűncselekmény hiányában a rendőrség nemrég megszüntette a nyomozást az úgynevezett "filozófus-ügyben". Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a döntés ellen panasszal élt, de az ügyészség is úgy vélte: nem történt törvénysértés.

Elutasította az ügyészség Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos mindhárom panaszát az úgynevezett filozófusügyekben – ezt a BRFK közölte. Mint ismert, a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon megindult büntető eljárásokban a nyomozó hatóság májusban megszüntette a nyomozást, mondván nem történt bűncselekmény.

Budai Gyula a nyomozás folytatását kérte és mindhárom határozat ellen panaszt jelentett be. „A Fővárosi Főügyészség az azonos indokokra támaszkodó panaszokat, mint nem jogosulttól származót, a törvény kötelező rendelkezése folytán elutasította, ugyanakkor a megszüntető határozatokat hivatalból felülvizsgálta” - közölte a BRFK illetékese.

A Fővárosi Főügyészség a vizsgálat eredményeképp megállapította, hogy az eljáró hatóság a nyomozás során beszerzett, az ügy szempontjából releváns valamennyi adat és bizonyíték értékelésével törvényesen vonta le a nyomozások megszüntetésére okot adó következtetéseket, így a határozatok meghozatalára megalapozottan került sor. A Fővárosi Főügyészség a fentiekről Budai Gyula elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztost is tájékoztatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.