Újabb MSZP-s polgármestert vádolnak

Bűnpártolással vádolja az ügyészség Tóth Józsefet, a Hajdú-Bihar megyei Polgár szocialista polgármesterét - tájékoztatta Figula Ildikó, a megyei bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A Debreceni Nyomozó Ügyészség hétfőn küldte át a vádiratot a Debreceni Városi Bíróságnak, amelyben hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolják a politikust - mondta.

A bíróság leterheltsége miatt az első tárgyalás 2011. január előtt nem várható - mondta a bírósági szóvivő.
Tóth Józsefet egy 2005-ös ügyben vádolták meg; Polgár jelenlegi szocialista polgármestere és egyben polgármesterjelöltje akkor a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke volt.

"Lejárató kampány folyik ellenem azért, hogy ellehetetlenítsék Hajdú-Bihar megye egyetlen szocialista kistérségi elnökét, Polgár város szocialista polgármesterét" - nyilatkozta korábban, gyanúsítottkénti meghallgatását követően Tóth József. Az eljárás előzménye, hogy 2005-ben a könyvvizsgáló visszásságokat tárt fel a megyei önkormányzat tulajdonában lévő M3 Kht. közmunkaprogram elszámolásánál, s azt jelezte Tóth Józsefnek, a megyei közgyűlés alelnökének.

Tóth József - miután meggyőződött, hogy igaza van a könyvvizsgálónak - feljegyzésben kérte a közgyűlés hatáskörrel rendelkező elnökét: tegye meg a szükséges intézkedéseket, a kht. közmunkaprogramjában részt vevő vezetőkkel szemben kezdeményezzen eljárást.

Ez megtörtént, négy vezetőt azóta elítéltek, az akkori vizsgálatban Tóth Józsefet tanúként hallgatták meg.
Helmeczy László, Tóth József jogi képviselője korábban sajtótájékoztatón törvénytelennek, a jogállamiság megcsúfolásának nevezte, hogy az ügyészség gyanúsítottként hallgatta meg Tóth Józsefet.

Helmeczy dokumentumokat mutatott be, amelyek tanúsítják, hogy éppen Tóth József kezdeményezett intézkedéseket a visszaélések feltárására és az eljárásra, vagyis semmiképpen sem viselkedett "bűnpártolóként". Az ügyvéd szerint egyértelműen politikai indíttatása van az ügynek, amely már a jogállamiság kereteit feszegeti.

Tóth József szerint politikai boszorkányüldözés folyik ellene, mert vállalta az MSZP-t, nem hajlandó megtagadni a szocialistákat. "Szülővárosom, Polgár város választói október 3-án csattanós választ adnak majd erre a dicstelen politikai akcióra" - nyilatkozta korábban Tóth József.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.