Pótolják az elmaradt béremelést az egészségügyben

Hamarosan megkaphatja a béremelést azon egészségügyi dolgozók egy része, akik korábban kimaradtak a juttatásból - írta a Magyar Nemzet szombaton egy kormányrendelet-tervezetre hivatkozva.

Az egészségügyért felelős államtitkárság elképzelése szerint pluszpénzhez juthatnak többek között az Országos Epidemiológiai Központ és az Országos Környezetegészségügyi Intézet betegellátással foglalkozó dolgozói, valamint a légimentők is. Utóbbiak korábban felháborodtak azon, hogy kihagyták őket a juttatásból, hiszen a földi mentést végző kollégáik részesültek belőle - idézi fel a lap.

A tervek szerint a többletbért januárig visszamenőleg, egy összegben kapnák meg az érintettek, úgy, ahogy az nyáron az egészségügyi dolgozók nagy részének járt. Akkor csaknem 86 ezer ágazati dolgozó jutott pluszpénzhez.

A nyári béremelésből szintén kimaradtak a háziorvosok. Őket a kormány azzal kárpótolná, hogy novembertől 14 százalékkal növelik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását.

Bár a kormányzat szerint ebből juthat az alapellátásban dolgozóknak is több fizetés, ám a praxis tulajdonos háziorvosok szerint ez az összeg nem sokat segíthet a béreiken.

A körzetek finanszírozása évek óta nem változott, és a szóban forgó összeg az infláció pótlására sem nagyon elég. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.