Újabb Horthy-provokáció ellen emel szót az MSZP

Ma a pártközlemények napja van. Az MSZP az ellen emel szót, hogy "újabb provokációra készül a Horthy-kultusz építésén dolgozó Jobbik."

Emlékmenetet tart vasárnap a Jobbik,  felidézve a gyászos emlékezetű kormányzó 94 évvel ezelőtti bevonulását Budapestre.  - írják a szocialisták.

Az MSZP határozottan elítéli a demonstrációt, felszólítja a hatóságokat, hogy minden törvényes eszközzel lépjenek fel annak megakadályozása érdekében.

A pártközlemény úgy fogalmaz: 94 évvel ezelőtt fehér lova hátáról szónokolva "tetemre hívta" Budapestet a külső segítséggel katonai hatalomátvételt végrehajtó admirális, ám a tetemek sokasága csak ezután, épp az ő államfői működésének eredményeképpen lepte el az ország és a főváros tereit. A fehérterror kegyetlen időszaka után az államilag szervezett antiszemitizmus, majd az értelmetlen világháborús szerepvállalás következett.

Az MSZP elítéli, de nem lepődik meg a Jobbik újabb gyalázatos rendezvényén, hiszen a Horthy-szobor nemzetközi felháborodást kiváltó felállítása már jelezte, milyen példát követ a Jobbik.

"Meglepetést csak az okozna, ha a magát polgári, jobbközép erőként meghatározó Fidesz, az általa alkotott kormány, a jelöltjei által vezetett főváros és kerület ezúttal azzal a határozott erővel lépne fel a vasárnapi provokáció ellen, amit minden valóban polgári, mérsékelt társadalmi csoport elvár tőlük" - hangsúlyozzák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.