Újabb eljárást szüntettek meg Gergényi ellen

A volt budapesti rendőrfőkapitány ellen pótmagánvádas eljárás indult, hivatali visszaélés miatt, a 2006. október 23-i események kapcsán. A pótmagánvádló azonban időközben elhunyt, így a vád már nem törvényes.

Megszüntette a Fővárosi Bíróság a Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen indított pótmagánvádas eljárást, mert a pótmagánvádló elhunyt, és a törvényben meghatározott határidőn belül senki sem lépett a pótmagánvádló helyébe, így a vád a továbbiakban nem törvényes - közölte a bíróság kedden az MTI-vel.

Az eljárást augusztus 28-án szüntették meg. Az eljárásban Szerdahelyi Szabolcs, a Deport 56 vezetője hivatali visszaéléssel vádolta Gergényi Pétert. Álláspontja szerint amikor 2006. október 23-a után gyülekezési jogukkal élve demonstrációt jelentettek be a Parlament környékére, az akkori főkapitány "a gyülekezési törvényt kijátszva" szándékosan húzta az időt, nem hozott egyértelmű tiltó határozatot, amely ellen gyors és hatékony jogorvoslattal, fellebbezéssel lehetett volna élni.

A pótmagánvádló szerint a tábornok "jogi trükkel", joggal való visszaélés révén korlátozta az emberek gyülekezési jogát. Gergényi Péter ügyének következő tárgyalása a tárgyalási jegyzék szerint szeptember 4-én lett volna a Fővárosi Bíróságon. Szerdahelyi Szabolcs július 12-én, 66 éves korában hunyt el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.