Nekiment az elődjének Péterfalvi Attila

A felperes és az alperes közös kérelmére a Fővárosi Törvényszék megszüntette a szociális konzultáció kérdőíveivel kapcsolatos közigazgatási pert, amit a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala indított a korábbi adatvédelmi biztos, Jóri András egyik határozata ellen. Jóri utóda, Péterfalvi Attila szerint az elődje döntése szakmailag vállalhatatlan, ezért az adatvédelmi hatóság most kifarolt a perből, és hamarosan egy új határozatot hoz az ügyben.

Szakmailag vállalhatatlan Jóri András korábbi adatvédelmi biztosnak a szociális konzultáció adatvédelmi kérdéseivel kapcsolatos határozata, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jogszerű határozatot bocsát ki – tudatta az adatvédelmi hatóság kedden közleményben a távirati irodával.

Jóri András korábbi adatvédelmi biztos tavaly nyáron kifogásolta, hogy a szociális konzultáció kérdőívein szereplő vonalkódok miatt összekapcsolhatóvá válik az állampolgárok véleménye és személyes adataik. Határozatában kötelezte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) a kérdőívek adattartalmainak anonimizálására.

Ezt a határozatot támadta meg a KEK KH abban a közigazgatási perben, amelynek hétfői első tárgyalásán a felperes KEK KH és az alperes NAIH közös kérelmére a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást. A NAIH az adatvédelmi biztosi intézmény megszüntetése után ez év elején lépett be a közigazgatási perbe, amelynek megszüntetése előtt a felek egyezséget nyújtottak be a bírósághoz, azt azonban a törvényszék eljárásjogi okokból nem hagyta jóvá – ismertette a NAIH.

A per tárgya az előző évben lefolytatott szociális konzultáció során visszaküldött adatok kezelésének további sorsa. A NAIH a per során nem tudta képviselni a leköszönt adatvédelmi biztos által kialakított, szakmailag vállalhatatlan álláspontot. A korábbi biztos határozata szerint ugyanis nemcsak a visszaküldött kérdőíveket kellene megsemmisíteni, hanem mindazoknak az adatait is törölni kellene, akik a kérdőív visszaküldésekor a további kapcsolattartás érdekében hozzájárultak adataik kezeléséhez. Ez az álláspont nyilvánvalóan ellentmond az információs önrendelkezési jog lényegével – tartalmazza a NAIH közleménye, amely kitért arra is, hogy az adatvédelmi hatóság törekszik a jogszerű megoldásra.

Az adatvédelmi hatóság szerint, miután a per keretében az ügy lezárására a polgári perrendtartási szabályok kötöttsége miatt nem kerülhetett sor, a NAIH a közeljövőben a közigazgatási eljárási törvény szerint jogszerű határozatot bocsát ki. Ilyen módon a korábbi biztosi határozat hibái orvosolhatóak lesznek.

A korábbi adatvédelmi biztos, Jóri András megbízatása posztjával együtt megszűnt tavaly év végén, létrejött azonban a NAIH, amelynek élén Péterfalvi Attila korábbi adatvédelmi biztos áll. Péterfalvit tavaly kilenc évre nevezte ki Schmitt Pál köztársasági elnök.

Jóri András hónapokkal ezelőtt személyiségi jogi pert indított Péterfalvi Attila ellen a hivatalából tavaly év végén történt távozásával összefüggő egyes kijelentései miatt, továbbá beperelte a KEK KH-t, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, Navracsics Tibor minisztert és Szijjártó Pétert, a kormányfő szóvivőjét a szociális konzultáció kapcsán tavaly nyáron elhangzottak miatt. Navracsics Tibor vonatkozásában a Fővárosi Törvényszék május elején első fokon, nem jogerősen elutasította a volt adatvédelmi biztos keresetét.

A szociális konzultáció megindítását Orbán Viktor miniszterelnök 2011. május elsején jelentette be, eredményét július 4-én ismertette a parlamentben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.