Újabb BKV-s gyanúsítottak lehetnek

A rendőrség birtokában van minden olyan bizonyíték, dokumentum, felhasználásukkal le tudják folytatni a nyomozást a BKV-ügyben, amelyben újabb gyanúsítottak is lehetnek - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a Magyar Televízió A Szólás Szabadsága című műsorában vasárnap este.

Ha minden héten érkezik tíz új feljelentés a rendőrségre a BKV-s ügyekkel kapcsolatban, az nem zavarja a nyomozást, hiszen minden ilyen ügyet egyesítenek. Az országos rendőrfőkapitány elmondta azt is, valóban nem érkezett a hozzájuk annyi feljelentés, mint amennyiről "a sajtóhírek szólnak". Jelenleg tíz embert gyanúsítanak, négyen vannak előzetes letartóztatásban, több mint egy tucat embert hallgattak ki, és az ügynek közel sincs vége.

Bencze József közölte azt is, a BRFK minden dokumentumot megkapott a BKV-tól, amit kért. A BKV-ügy nyomozásával kapcsolatban "egyik oldalról" sem érkezett a rendőrséghez semmilyen kérés, vagy elvárás, mivel jogi, és nem politikai felelősséget vizsgálnak több szakértő bevonásával.

A Népszabadság szombati számában írt arról, hogy a BKV csaknem ötször annyi feljelentésről beszél, mint amennyit a rendőrség valójában megkapott. A napilapnak Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt mondta: a BKV-tól összesen tizenkét feljelentést kapott a rendőrség a nyomozás érdemi kezdete, vagyis azóta, amióta a médiában hetente közlik, hogy éppen hány szerződés vagy gyanús végkielégítés ügyében készülnek feljelentést tenni. Ugyanezen idő alatt a BKV-s nyilatkozatok szerint 57 feljelentést kellett volna kapnia a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak.

A BKV a cikkre reagálva közölte: a közlekedési társaság "mindig a már megtett lépéseket kommunikálja". Mint írták, péntekig csaknem 40 cég mintegy 50 gyanús tanácsadói szerződése ügyében tett feljelentést a BKV a BRFK-n ismeretlen tettes ellen, és ezekkel kapcsolatban minden rendelkezésre álló dokumentumot átadott. A feljelentések átvételét a BRFK pecséttel igazolta, a BKV pedig mindig sajtóközleményben tájékoztatta a közvéleményt a megtett intézkedésrő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.