Havi adagnál több gyógyszert a jövőben nem írhat fel az orvos

Nehezebb lesz márciustól a tartósan gyógyszerszedésre ítélt betegek sorsa. Egy friss jogszabály szerint a jövőben csak harminc napra elegendő orvosságot kaphatnak meg egyszerre. A koleszterinszint-csökkentőből áprilistól már csak hatóanyagot írhat az orvos a receptre. A háromszáz forintos dobozdíj pedig egyes, úgynevezett biológiai készítmények esetében 1500 vagy akár maximum 3500 forint is lehet.

Új betegbosszantó szabályokat ismertetett a Magyar Közlöny alapján szerda hajnalban az MTI.

A szabályozás szerint az orvosnak a rendelt gyógyszer mennyiségét úgy kell meghatároznia, hogy az elegendő legyen a szakszerű gyógykezeléshez a legközelebbi orvosi vizsgálatig. Az orvos – egyszeri kiadásra – legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet. Ettől rendkívüli méltánylást érdemlő betegellátási érdekből térhet el – maximálisan egy évi időtartamra elegendő gyógyszermennyiség rendelésével –, mely rendelés indokát az orvos a beteg nyilvántartásában ellenőrizhető módon feltünteti, a vényre rávezeti, hogy a rendelt gyógyszer mely időpontig (időtartamig) elegendő.

Az orvosnak eddig a 30 napot meghaladó mennyiség felírását egyes esetekben még indokolnia sem kellett. Márciustól az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet. Amennyiben a legkisebb eredeti csomagolás ezt meghaladja, a 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó legkisebb eredeti csomagolási egységnek megfelelő mennyiség rendelhető.

 Az orvosnak a vényen fel kell tüntetnie, hogy a rendelt gyógyszermennyiség mely időponttól váltható ki, és erről a beteget is tájékoztatnia kell. Ha az orvos szájon át szedhető gyógyszerből 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel, hogy a rendelt gyógyszer mely időpontig (időtartamig) elegendő, az orvos által megadott adagolás figyelembevételével megállapított 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet kell kiadni.

Emellett az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló rendelet április elsejétől életbe lépő módosítása értelmében a rendeletben meghatározott ATC csoportokba tartozó gyógyszereket – koleszterincsökkentőket – az orvos kizárólag nemzetközi szabadnéven, vagyis nem a gyógyszer, hanem csak a hatóanyag megnevezésével rendelheti.

A miniszteri rendelet egy másik pontja pedig azt rögzíti, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a biológiai gyógyszerek árának támogatásában is bevezeti az elmúlt évben az azonos hatóanyag-alapú készítményeknél alkalmazott preferált referenciaár-képzési rendszert, azaz a vaklicitet. Azaz az a termék kaphat magasabb összegű támogatást, amelyik ára kedvezőbb. A különbség a hagyományos gyógyszerpiac vaklicitrendszeréhez képest annyi, hogy a befogadott ár egy évre lesz érvényes, és később sem esik ki az ilyen termék a támogatásból. Az OEP által nem preferált árú készítmények költségein viszont a gyártónak és a betegnek osztoznia kell. Így csak az fizet majd 300 forintos dobozdíjat, aki az adott terápiás területen a legolcsóbb biológiai készítményt szedi. Akik konkrét, ám nem preferált termékhez ragaszkodnak, azon betegek 300 forintos dobozdíja minimum 1500, maximum 3500 forintra drágulhat. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.