Újabb vonatokon lehet wifizni

Bővíti a wifi ingyenes szolgáltatást a vonatokon a MÁV-Start Zrt., a nyár végére az Egerbe közlekedő gyorsvonatok többségén, az egyes Békéscsaba irányába induló InterCity vonatokon, valamint a nyári menetrendben a Balaton északi partján közlekedő Kék hullám és Katica szerelvényeken is igénybe vehető lesz az ingyenes vezeték nélküli internetelérés - közölte a vasúttársaság.
Tájékoztatásuk szerint az új területet - az Eger, Békéscsaba, és a Balaton északi partján közlekedő szerelvények körét - az utasok visszajelzései alapján választotta ki a MÁV-Start, az őszi hónapokra így elérheti a nyolcszázas darabszámot a routerekkel felszerelt kocsik száma.

Közleményében a vasúttársaság felidézi, hogy tavaly március óta több mint hétszáz kocsit szereltek fel wifi routerrel annak érdekében, hogy az elővárosi és távolsági közlekedésben díjmentes internetezési lehetőséget biztosítsanak az utasoknak, emellett a MÁV áprilistól három budapesti fejpályaudvaron - a Déliben, a Keletiben és a Nyugatiban -, valamint két vidéki vasútállomáson, Debrecenben és Keszthelyen is elérhetővé tette az ingyenes wifi internet szolgáltatást.

Jelenleg már az egész budapesti elővárosi hálózaton, valamint az InterCity forgalomban a Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Szeged és Szombathely irányába közlekedő vonatokon, továbbá öt állomáson használhatják a díjmentes internet szolgáltatást az utasok.

A MÁV-Start szerint a magyar vasúttársaság fejlesztése Európában is figyelemre méltó, a routerekkel ellátott kocsik darabszáma és a teljes díjmentesség is kiemelkedőnek számít.
A

z igénybe vehető sávszélesség a hírportálok, közösségi oldalak, levelező rendszerek megtekintését teszi lehetővé, elősegítve a kikapcsolódást, a tájékozódást, vagy épp a tanulást, munkavégzést.

A wifi-hálózaton a keresőoldalak a legnépszerűbbek, ezt követik a közösségi oldalak és a levelezéshez használható portálok, valamint a hírösszefoglaló webfelületek.

A távolsági vonatokon jellemzően a nyíregyházi és a miskolci vonalon a legnagyobb az adatforgalom. A wifi szolgáltatást többnyire a pénteki napokon veszik a legtöbben igénybe: előfordult, hogy több mint 29 000 csatlakozás történt egyetlen nap alatt. Az ingyenes vezeték nélküli internetelérés egyre nagyobb népszerűségnek örvend az utasok körében, hiszen az indulás óta rögzített bejelentkezések száma már az ötmilliót is átlépte - tájékoztatott a MÁV-Start Zrt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.