Újabb díjat kapott az angyalföldi passzívház

Újabb díjat söpört be az angyalföldi passzívház. A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) ezüst fokozatú díjjal (WORLD Silver Winner) ismerte el a XIII. kerület beruházását.

A hazai ingatlanszakma és a környezettudatos szemléletet képviselő szervezetek elismerései után az ingatlanfejlesztők nívódíjpályázatán is díjazták a Közép-Európában is egyedülálló passzívbérházat. Az önkormányzat saját beruházásaként a legkorszerűbb környezettudatos technológiával építette a 100 lakásos passzívházat. Nem ez az első ingatlanos sikerük, hiszen korábban a Lehel Csarnok épületét díjazta a szervezet.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A Fiabci indoklása szerint az első díjat nyert Passzívház a környezettudatos építés kiváló példája. „A passzívház egy olyan komplex tervezői szemlélettel kialakított épület, amelynél már a tervezés során olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek az épület hőveszteségét minimalizálják, az épület hőnyereségét maximalizálják, figyelembe veszik és hasznosítják a belső hőforrások energiáját. Az épület energiafogyasztási szempontból is úttörő beruházás, ez az első nagy léptékű minősített passzívház Magyarországon, illetve a környező közép kelet-európai régióban. Az épület rendelkezik a Darmstadt Passivhaus Institut minősítésével.”

Az önkormányzat a minőségi lakossági szolgáltatásokra való törekvés szellemében teremtette elő a beruházáshoz szükséges 2,3 milliárd forintot. Az épületbe nincs bekötve a gáz, nincsenek kazánok, kémények. A belső udvar felé az épület a közösségi, nyüzsgő, színes oldalát, míg a kertek felé a nyugodt arcát mutatja. A ház lakóinak visszajelzése is egyértelműen pozitív, elsőként a jó komfortérzetet emelik ki. A nyári időszakban az árnyékolók használatával még a legnagyobb melegben sem emelkedett a lakásokban a hőmérséklet 25-26 fok fölé. A fűtés éves díja lakásonként nem éri el a 20 000 forintot.

Az önkormányzat az elmúlt 10 évben 580 bérlakást (közte a díjazott 100 lakásos passzívházat) építtetett 10 milliárd forintot meghaladó összegben, többet, mint az ország valamennyi önkormányzata összesen. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva ez több mint 1000 család lakhatását javította. Az önkormányzat 2015–2019 közötti középtávú vállalásai között szerepel a bérlakásállomány növelése, legalább 50 db bérlakással. Az előkészítés megtörtént. A beruházás szintén megfelel majd a passzívház kritériumainak.

Az önkormányzat ezentúl is elkötelezett a környezettudatos technológiák iránt, egy 400 férőhelyes óvoda szintén passzív technológiával épül.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.