Újabb „nem” egy népszavazási kezdeményezésre

Elutasították és nem terjesztik a Nemzeti Választási Bizottság elé a szocialista Őrsi Gergely népszavazással kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.

 

 

 Az MSZP II. kerületi elnöke kedden nyújtotta be népszavazási kezdeményezését, a kérdése úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a 2011. december 31-én hatályos törvényi szabályozásnak megfelelően biztosítsa a népszavazáshoz való jogot?" A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökének a benyújtás után öt napja van arra, hogy formai szempontból megvizsgálja a kérdést, és ha az megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé terjessze.

Pálffy Ilona az NVI vezetője pénteken elutasította a kérdést. A határozat indoklása felidézi: a kezdeményező kedden személyesen adta be az aláírásgyűjtő ívet, a támogató választópolgárok adatait, és a kezdeményező személyes adatait tartalmazó nyilatkozatot. Majd később egy elektronikus levélben tudatta az NVB-vel, hogy a személyes benyújtáskor át kívánta adni az NVI munkatársainak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak megküldött, az adatvédelmi nyilvántartásba történő bejelentkezés megtörténtét igazoló e-mail kinyomtatott példányát és a hatóság nyomtatványkitöltő programjával létrehozott xml állományt, ezt azonban álláspontja szerint az NVI munkatársai nem tartották megfelelőnek és visszautasították átvételét.

Pálffy Ilona határozatában jelezte: nem lehet figyelembe venni az elektronikus úton benyújtott dokumentumot, mert a népszavazási kezdeményezés dokumentumait személyesen vagy postai úton lehet benyújtani, másképp nem. Mint az NVI elnöke megjegyezte, nem felel meg a valóságnak a szervező állítása, hogy az NVI munkatársai megtagadták a személyes benyújtás alkalmával az adatvédelmi nyilvántartásba történő bejelentkezést igazoló, kinyomtatott elektronikus levél átvételét. A szervező a személyes benyújtás alkalmával nem kívánta átadni a hivatkozott dokumentumot - tette hozzá.

Az NVI elnöke jelezte: a szervező a népszavazásra javasolt kérdése benyújtásakor nem igazolta, hogy a benyújtott 25 támogató választópolgár adatainak gyűjtése megfelelt a jogszabályoknak, azaz bejelentkezett volna előtte a NAIH nyilvántartásába. Pálffy Ilona ezek alapján elutasította a kérdést. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, de a szervező a kérdést 15 napon belül ismételten benyújthatja. Az ismételten benyújtott kérdés hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság napirendjére kell tűzni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.