Újabb ígéret, új határidő a tanyavilágban élőknek

„Ez a hatodik vagy hetedik határidő, amit nem tartanak be, lassan számolni is felesleges, hányadszor vertek át minket két év alatt.” Így kommentált a Kecskeméthez közeli Ballószöghöz tartozó tanyavilágban élő Tóth Ferenc, amikor megmutatta lapunknak a legutóbbi hivatalos értesítést arról: újra módosították a térségbe tervezett villanyvezeték-hálózat megépítésének határidejét.

Most azt ígérik neki, és a még érintett tizenegy tanyai családnak, hogy csak az év végére készül el a hálózat, karácsonyra lesz áram otthonaikban. Az újabb módosítás azt jelenti: két év sem volt elég ahhoz, hogy elvégezzék a – részben az érintett családok által finanszírozott – munkát.

Még aggregátor adja az áramot Ballószögön
Még aggregátor adja az áramot Ballószögön
Banczik Róbert

Mint arról korábban többször részletesen beszámoltunk, a ballószögi önkormányzat 2012-ben 36 millió forintot nyert egy tanyavillamosítási pályázaton arra, hogy tizenkét tanyai család otthonába bevezessék az áramot. Mivel a helyhatóság jelezte, hogy az önrészt nem tudja állni, a családok kifizették az önkormányzat helyett a hiányzó, összesen négymillió forintot. Bár sokuknak hitelt kellett felvenniük, hogy állják a rájuk eső 350–450 ezer forintos részt, nem sokáig hezitáltak: életüket megnehezíti, gazdálkodásukat versenyképtelenné teszi az, hogy vezetékes villany helyett aggregátorokat, akkumulátorokat kell használniuk.

Bár a családok időben kifizették az önrészt, hiába várták a munkagépeket. Kiderült, hogy a projekt csúszik, mert a vidékfejlesztési minisztérium olyan határidőt szabott a kivitelezésre, aminek betartása lehetetlen volt. Öt hónap alatt kellett volna végezni, holott az áramszolgáltató jelezte, az engedélyezési procedúra bonyolultsága miatt közel egy évig tartó munkáról van szó. Hosszas abszurd, bürokratikus csatározás, egy budapesti tüntetés nyomán és több hónap múltán sikerült csak módosíttatni a feltételeket. A 2012-ben nyertes projekt engedélyezési eljárása végül csak 2013 őszén indult el.

Ekkor 2014. májusi befejezést ígértek, noha az áramszolgáltató jelezte, ez túl korai időpont. Igaza is lett a cégnek, nem lett kész májusra sem a hálózat. A helyzet abszurditását jelzi: az érintettek júniusban kaptak levelet arról, hogy nem lesz áram májusban. Júniusban októberi határidőt adtak meg, de ezt a határidőt sem sikerült tartani.

A ballószögi önkormányzat ugyanis a napokban azt írta, hogy a rendszer építője, az EDF Démász újabb haladékot kért. Az áramszolgáltató egész pontosan úgy fogalmazott: „Sajnos október 31-re nem készülnek el a hálózatok, de november hónapban már sor kerülhet a kivitelezésre.” Később már azt írták, „legkésőbb december első felében már minden tanyatulajdonosnak villanyhoz kell jutnia.”

Tovább fokozza a bizonytalanságot viszont, hogy a levél végén már úgy fogalmaztak: „karácsony előtt minden tanya villanyhoz fog jutni.” Mindezek alapján érthető a ballószögi önkormányzat óvintézkedése: a pályázati támogatás biztosítása érdekében már most arra kérték a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézetet, hogy engedélyezze „befejezési határidőként a 2014. december 31. napját.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.