Újabb 40 ezer hektárra hirdet pályázatot a Nemzeti Földalap

Elővásárlási jogát kihasználva tervezi bővíteni a haszonbérelhető területek nagyságát a Nemzeti Földalapkezelő, és tervezik a Földet a gazdáknak program keretében pályázható területek művelési ágának szélesítését is.

Még az idén további 40 ezer hektár földterületre hirdet pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) a Földet a gazdáknak programban, tervezik a kiírt területek művelési ágának szélesítését is - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A sikertelen vagy érvénytelenített pályázatokat újra meghirdetik, az eddig megbízási szerződéssel hasznosított területek is bekerülnek a programba, és a tervek szerint például halastavakat is haszonbérbe lehet venni.

A bérbe adható területek nagyságát földvásárlás útján is bővíti majd az állam, és amennyiben tudomására jut, hogy spekulációgyanús szerződés készül, élni fog elővásárlási jogával, a megszerzett területek pedig - pályázati úton - szintén a helyi gazdákhoz kerülnek haszonbérbe. Veszprém megyében például ilyen módon 425 millió forintért több településen összesen 363 hektárt vásárolt az állam, ezeken a földeken a helyiek gazdálkodhatnak majd, hónapokon belül.

Ugyanitt több egyéb zsebszerződésgyanús ügyletre is bukkantak: 18 településen 24 birtoktest, összesen 2200 hektár próbál gazdát cserélni a hatályos jogszabályokat kijátszva, 1,5 milliárd forint értékben - a VM már vizsgálja, hogyan léphet közbe. Korábban Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott kiemelte: a hivatal előzetes vizsgálata haszonélvezeti joggal terhelt 4600 ingatlant tárt fel, de ezek nem mindegyike zsebszerződés; több mint kétezer olyan szerződést találtak, amelyben külföldi érintettség van. A vizsgálatokra a kormányhivatalnak július 31-ig van ideje, pontos számokat azután tudnak mondani.

A kormány nem titkolt célja a magyarországi birtokszerkezet megváltoztatása: a nagyüzemi gazdálkodás helyett a családi gazdaságok támogatása és megerősítése. Az állami földek pályáztatása 2011 óta folyamatos, 2013 májusától azonban önállóan nevesített programmá vált a folyamat. Ekkor 62 ezer hektárról több mint 250 ezer hektárra bővült a meghirdetett mezőgazdasági besorolású állami termőföldek mérete. Első alkalommal nyílt lehetőség a helyben, 20 kilométeren belül lakó, állattartást vállaló földművesek számára, hogy mindenkit megelőzve állami földbérlethez jussanak. A program jelentős segítséget biztosít a családi gazdaságok számának és méretének növekedéséhez, ezáltal a nagyüzemek által használt állami földek arányának csökkentéséhez. A pályázati feltételek között kiemelkedő helyen szerepel a kötelező állattartás is, aminek célja az ágazat felborult egyensúlyának javítása.

A VM szerint eddig 221 640 hektár földterületen volt eredményes a pályáztatás. Egy pályázó átlagosan 32 hektár bérleti jogát nyerte el. A nyertesek 82 százaléka természetes személy, akik a meghirdetett területek 72 százalékán gazdálkodhatnak. Ezen belül a fiatal gazdák aránya 23,6 százalék, azaz minden harmadik érvényesen pályázó fiatal gazda nyert, összesen 37 678 hektárt.

A nyertes pályázatok között a száz hektár feletti területek aránya kevesebb mint két százalék. A 600 ezer hektár állami termőföld legnagyobb részét 600 szerződéssel hasznosította 2010-ben az akkori kormány, ma 221 ezer hektárra több mint 6000 szerződést kötött a földalapkezelő.

A meghirdetett területekre átlagosan három-négyszeres volt a túljelentkezés, így természetesen nem mindenki elégedett a végeredménnyel. Egyesek 120 hektárról azt állítják „mamutbirtok", mások azt nehezményezik, hogy 462 hektárt miért kellett 10 birtoktestre szétszedni. Azt azonban látni kell, hogy nem a gazdák, hanem a politikusok elégedetlenek a programmal - állítja a tárca.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.