Új voksolás Szabolcsban - reggelizni mentek a szavatszámlálók

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén megismétlik az önkormányzati választást: Gégényben, Nyírteleken és Máriapócson új polgármestert, illetve testületet, Nyíregyházán pedig cigány kisebbségi önkormányzatot kell különböző okok miatt ismét megválasztani

Fazekas János, a területi választási iroda vezetője csütörtökön azzt közölte: Máriapócson a polgármester- és a képviselőválasztás megismétléséről döntött a területi választási bizottság, miután vasárnap az egyik szavazókörben negyven percig szünetelt a voksolás. Fazekas János szerint a szavazatszámláló bizottság tagjai délelőtt kilenc óra körül egyszerűen távoztak a szavazóhelyiségből úgy, hogy tájékoztatót sem függesztettek ki a szavazás szüneteltetéséről.

A feljegyzés szerint emiatt körülbelül 40-50 választópolgár volt kénytelen várakozni a bejárat előtt - tette hozzá a területi választási iroda vezetője. Az esetről közben értesítették a kisváros jegyzőjét, akinek utasítására azonnal folytatták a szavazást, de 9.40 óráig a választópolgárok egy része akadályoztatva volt választójoga gyakorlásában. Fazekas János hozzátette: a megismételt választáson csak a korábbi polgármester- és képviselőjelöltek szerepelhetnek a szavazólapon, nem kell a jelölési folyamatot megismételni. A voksolás időpontjául október 31-ét jelölte meg a területi választási iroda vezetője.

Gégényben a polgármester-választást ismétlik meg, mivel egy olyan jelölt szerepelt a szavazólapon, aki korábban rendőrként dolgozott, de a jogviszonyának megszűnése óta három év még nem telt el. Fazekas János tájékoztatása szerint az ilyen személyek jelölését egy augusztusi alkotmánymódosítás megtiltotta, ám amikor a nyilvántartásba való kérelmét benyújtotta a jelölt, a módosítás még nem volt hatályos. A voksoláson második helyen végzett jelölt az ügyben valószínűleg bírósághoz fordul, az így elhúzódó jogorvoslat miatt a megismételt szavazás időpontja még bizonytalan.

Nyíregyházán a cigány kisebbségi választást kell újra megtartani, mivel a Lungo Drom jelöltje úgy került fel - egyelőre ismeretlen okból - a szavazólapra, hogy nem szerepelt a kisebbségi választói névjegyzékben. Az új voksolást október 31-én tartják, erről minden névjegyzékben szereplő választópolgár értesítést fog kapni.

Szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett a vasárnapi polgármester-választás Nyírteleken, így itt is időközi választást tartanak. Ópályiban - jogorvoslati kérelem alapján - részben megváltoztatták az önkormányzati választás eredményének megsemmisítéséről hozott helyi választási bizottsági döntést, így itt a polgármester-választást nem, csak a képviselőit kell megismételni. Fazekas János ugyanakkor megemlítette: csütörtökig 35 fellebbezés érkezett a területi választási bizottsághoz, tíz ügyben várhatóan pénteken hoz döntést a testület.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.