Új vezetők a NeoFM élén

A tulajdonosváltás után új vezetők kerültek a NeoFM élére. A rádió mára milliárdos nagyságrendű adósságot halmozott fel, s a Médiahatóság felmondta a műsor-szolgáltatási szerződését is. A végső szót a bíróság mondja majd ki.

A tulajdonosváltással új vezetőket kapott a NeoFM. Az új menedzsment célja, hogy a rádió szakmailag is egyedülálló csapatával, a rádió arculatának megváltoztatása nélkül, a hallgatók megtartásával, sőt újak megszerzésével tovább erősítse a Neo piaci helyzetét – áll a kereskedelmi rádió által kiadott közleményben. 


A rádiót üzemeltető FM1 Zrt. vezérigazgatója Németh Tibor lett. Személye képviseli a tulajdonost, és egyben felügyeli a cég ügyeit, valamint gyakorolja a munkáltatói jogokat. Németh húsz éve dolgozik az üzleti szférában, többéves cégvezetői tapasztalattal.

A rádió szakmai munkájáért, irányításáért, piaci pozíciójának erősítéséért Berényi Attila – a rádió korábbi hírigazgatója – mint vezérigazgató-helyettes felelős. Berényi húsz éve Szegeden kezdte rádiós pályafutását. Hírszerkesztő-műsorvezetőként dolgozott a Danubius Rádióban, majd a Sláger Rádió hírigazgatójaként tevékenykedett, később a Juventus Rádióban volt hírigazgató.

A rádiós szakember majd’ egy éve a Neo hírigazgatójaként dolgozik, nevéhez fűződik a rádió hírstruktúrájának teljes megújítása, és vezetése alatt nyerte el a NeoFm hírszerkesztősége a Magyar Szóvivők Országos Egyesülete által életre hívott, a “hiteles és kiegyensúlyozott tevékenységért” járó sajtódíjat. Az új menedzsment harmadik tagja dr. Mezei László, hozzá a rádió jogi ügyei tartoznak.

A közlemény szerint az új vezetők fő feladata egyben, hogy a múltból örökölt problémákat minél hamarabb megoldják, s a cég partnereivel korrekt és gyors egyezségre jussanak a vitás kérdésekben.

Múlt héten jelentették be, hogy a NeoFM tulajdonosváltásával párhuzamosan július 18-ától lemondott posztjáról Földes Ádám, a rádiót működtető FM1 Zrt. eddigi vezérigazgatója. Az FM1 részvényeit korábban a Dr. M-Média Kft. vásárolta meg jelképes összegért, és átvállalta az adótartozásait is, ami egy újabb fizetési késedelem miatt csaknem kilencszázmillió forintra duzzadt.

Az ügyvédi iroda két héttel ezelőtt vásárolta meg a csődközeli helyzetben lévő NeoFM kereskedelmi rádiót üzemeltető FM1 Zrt. százszázalékos tulajdonrészét. A tulajdonos a szerződésben átvállalta a cég csaknem hatszázmillió forintos adósságát, amivel az FM1 tartozik a médiahatóságnak, de a szerződésben azt is rögzítették, hogy a kontraktus csak akkor léphet hatályba, ha a Médiatanács visszavonja a műsor-szolgáltatási szerződés felmondását.

A Médiatanács június 20-án mondta fel a kereskedelmi rádió szerződését. A testület akkor azzal indokolta a döntést, hogy a NeoFM-et működtető cég menedzsmentje nem élt azzal a mentőcsomaggal, amelyet a hatóság kidolgozott számára az adósságok visszafizetésére.

Az FM1 hozzávetőleg hatszázmilliós műsor-szolgáltatási díjat és a halmozódó tartozás miatt már korábban kiszabott bírságot sem fizette be, és nem tette le a szerződésben vállalt csaknem 150 milliós bankgaranciát. A hatóság ebből a tartozásból negyvenmilliónyi bírságot akart elengedni.

Az FM1 június 19-én csődvédelmet kért, valamint ötszázmillió forintos váltót ajánlott fel a médiahatóságnak a tartozás fejében. Ezt a váltót azonban a hatóság nem volt hajlandó elfogadni, mert a törvény ezt nem teszi lehetővé, másrészt ha ez valódi ajánlat lenne, akkor a váltót a cég is beválthatná, és így kifizethetné a tartozását.

A Médiatanács közölte azt is, hogy nem változtathat a műsor-szolgáltatási szerződés felmondására vonatkozó korábbi döntésén. Az FM1 fellebbezett a szerződés felmondása ellen, s bár két héttel ezelőtt a Fővárosi Törvényszék megkezdte az ügy tárgyalását, de az iratismertetés és a felek meghallgatása után szeptember elejére tűzte ki a következő tárgyalási napot.

A bíróság az eljárás idejére felfüggesztette a Médiatanács határozatának végrehajtását, vagyis a rádiónak ugyan nincs szerződése, de a jogok még megilletik, illetve a kötelezettségek továbbra is terhelik.

A Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint a tárgyaláson a rádió jogi képviselője elmondta, hogy július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft. A cég ügyvezetője Medveczky Mihály ügyvéd, üzletember, valamint a szlovák lakcímű Ladislav Medveczky. Korábbi információink szerint a cég mögött amerikai befektetők állhatnak.

Az FM1 Zrt. jogi képviselője szerint a csődvédelem alatt nem lett volna lehetőség arra, hogy a cégtől megvonják azt a jogosultságát, amelyből a bevétele származik, vagyis a médiaszolgáltatás lehetőségét. A Médiatanács képviselője ugyanakkor a joggal való visszaélésnek nevezte a csődtörvényre való hivatkozást, mivel a hatóság határozatát az előzte meg, hogy a rádió több mint egy éve számos alkalommal jogot sértett. Közölték azt is, hogy a csődtörvény értelmében a szerződés felmondására maga a csődeljárás kezdeményezése is okot ad, így visszás éppen erre hivatkozni annak állításakor, hogy a hatóság nem mondhatta volna fel a szerződést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.