Új szappanopera az MTV-n: Jáksó László cége milliárdos szerződéshez jutott

A Népszabadság információi szerint Jáksó László televíziós műsorvezető cége Marslakók címmel napi szappanoperát fog gyártani a közmédiumoknak, a jövő év első felében induló napi sorozat a Magyar Televízió képernyőjén fog jelentkezni. A több évre szóló, milliárdos nagyságrendű koprodukciós szerződést hétfőn írták alá.

A közmédiumok műsorait gyártó és vagyonával gazdálkodó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hétfőn este csak egy rövid közleményt adott ki, amely szerint szerződést kötött egy a jövő év elején induló, napi televíziós sorozat gyártásáról. Ezt azzal indokolták, hogy a „közmédia megújítása során a modern televíziós formátumokat is használni kívánjuk a közmédia csatornáin”. A társaság közleménye a szerződés semmilyen részletét nem tette közzé.

A Marslakók című napi szappanopera gyártása már évek óta a köztévé tervei között szerepelt, csak eddig nem volt rá pénze. Az MTV közalapítvány kuratóriumi elnöksége 2009. május 13-i ülésén egyszer már előzetes hozzájárulását is adta az MTV és a Brand Lab Tanácsadó Kft. között a Marslakók című produkció gyártásáról szóló szerződés megkötéséhez, de akkor az MTV nem tudta kigazdálkodni a napi szappanopera éves több százmilliós költségvetését. Korábban Jáksó László megerősítette lapunknak, hogy a Marslakók alapötlete eredetileg tőle származik, és azóta megvette a tévével előszerződést kötött Brand Lab Kft.-t is Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó testvérétől.

Lapunk információja szerint Jáksó az új televíziós sorozat gyártására július elsejétől egy teljesen új céget hozott létre, amelynek a Marslakók Produkciós Kft. nevet adta.

Úgy tudjuk, hogy a Marslakók koprodukciós alkotás lesz, az MTVA pénzt és gyártási kapacitást ad hozzá. A szerződés egyik fontos pontja, hogy a Marslakók szerzői jogainak döntő többsége is a közmédiumnál marad, így a sorozat esetleges további eladásából az MTVA profitálhat, és nem kell majd külön jogdíjakat fizetni az ismétlésekért sem. Információink szerint az MTVA és a Marslakók Kft. közötti szerződés legalább három évre szól, az összeg megközelítheti a kétmilliárd forintot is.

M. Kiss Csaba a "közszolgálati Fókuszban"

Lapunk információi szerint az MTVA vezetése nagy reményeket fűz az új műsorstruktúrához, amelyet első lépésben októberben, a másodikban pedig jövő év elején vezetnek be. A jelenlegi rendkívül alacsony nézettségi mutatók radikális javulását várják például a „közszolgálati Fókusznak” nevezett napi bulvárműsortól, amely a tervek szerint minden hétköznap a fél nyolcas Híradó előtt jelentkezik majd Novodomszky Évával és M. Kiss Csabával.

Hasonló reményeket fűznek a D. Tóth Kriszta egykori híradós műsorvezető nevével fémjelzett heti szórakoztató talk show-hoz. A tervek szerint a közszolgálati talkshow-ba nem a kereskedelmi tévék által futtatott celebeket hívják meg, hanem a tehetségüket valóban bizonyító ismert és elismert embereket. Ebben a műsorban közreműködik majd Bombera Krisztina, a köztévé egykori New York-i tudósítója, aki az új struktúrában nem kapott semmilyen önálló vagy képernyős feladatot.

Ezt a talkshow-t D. Tóth Kriszta és Kert Attila, az MTV korábbi hírigazgatója dolgozta ki, ennek ellenére Kert helyzete az elmúlt hetekben bizonytalanná vált, mert miközben a műsorban számítanak rá, egyes információk szerint az MTV-ben távozásra „kérték fel”.

Információink szerint Gundel Takács Gábor ősztől új főműsoridős vetélkedővel jelentkezik majd a köztévé képernyőjén. Korábban az Index írt arról, hogy ősszel indulhat egy új, hetente jelentkező közéleti és egy új fogyasztóvédelmi műsor is, ami állítólag az Ablak nyomdokain halad majd tovább. A várhatóan tavasszal induló Marslakók napi filmsorozat pedig az RTL-es Barátok közttel és a TV2-ős Jóban Rosszbannal próbálja meg felvenni majd a nézettségi versenyt.

Ókovács már hónapok óta a távozását fontolgatta?

Az őszi szezon kezdetén nagy a mozgás a közmédiumokon belül is, a csaknem 525 dolgozó nyár eleji kirúgása után a maradók egy része is csatornát vált. Amint azt már megírtuk, lekerül a Magyar Televízió képernyőjéről Süveges Gergő, a Ma Reggel című reggeli politikai műsor vezetője, az m2 egykori intendánsa. Süveges Gergő több mint tíz év után távozik a köztévé képernyőjéről. Vezette az MTV Híradóját, a Ma Reggelt, állandó résztvevője, 2010-ben pedig vezető kommentátora volt a tévé választási műsorainak. Az MTV vezérigazgatója januártól az m2 intendánsának nevezte ki, februárban azonban lemondott, információink szerint lemondatták, miután egyeztetés nélkül hozta nyilvánosságra a családi csatornává átalakuló m2 tervezett műsorstruktúráját.

Süveges a Duna Televízióban folytatja munkáját, ugyanúgy, mint a Záróra műsorvezetője, Veiszer Alinda és Betlen János, aki eddig a Ma Reggelt vezette.

A Dunában, információink szerint, teljes a bizonytalanság az őszi műsorrend tekintetében, miután Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állami Operaház kormánybiztosának nevezte ki Ókovács Szilvesztert, a Duna TV korábbi vezérigazgatóját.

Ókovács a múlt héten közölte, hogy a Duna TV-ben egy hónap alatt elvarrja a szálakat és távozik. Lapunk információi szerint Ókovács már hónapok óta lemondását fontolgatta, kereste az új lehetőségeket, mert novemberi kinevezése után viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált számára, hogy rövid időn belül nem tudja az ígért, remélt kulturális csatornává átalakítani a Duna TV-t, ehhez ugyanis jelenleg nincsenek meg a személyi és pénzügyi feltételek. A Médiatanács a Duna TV új vezérigazgatójának jelölte Gazsó L. Ferencet, az MR1 intendánsát és Amin Zoltánt, a Duna TV szolgáltatási vezérigazgató-helyettesét, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma szerdán szavaz róluk.

Jáksó László
Jáksó László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.