Átadták a sétálóutcát a Vígszínház mögött

Szombat délben átadták a XIII. kerület legújabb, 72 millió forintból épített sétálóutcáját, a Vígszínház mögötti Ditrói Mór utcában.

Az újlipótvárosi Ditrói Mór utcában megszüntették a gépjárműforgalmat, díszburkolattal látták el, így mostantól kizárólag gyalogosutcaként használható. Az átalakítással a XIII. kerület lehetőséget teremt a pezsgő városi tér kialakulására, amihez a kulturális töltetet a Vígszínház és a Szinbád mozi adja. A közterület átadása szombaton délben volt, az alkalomból Tóth József polgármester és Eszenyi Enikő, a teátrum igazgatója emlékfát ültetett. Az esemény egyébként egybeesett a Vígszínház nyílt napjának programjával.

A Ditrói Mór utca megújulásának terve már 2008-ban szerepelt az önkormányzat Integrált Városfejlesztési Stratégiájában, amelynek egyik fontos része, hogy a Pozsonyi úti akcióterületen egy forgalomcsillapított belvárosi övezetet alakítsanak ki. A Ditrói Mór utca átalakítása is igazodik ahhoz a lakossági igényhez, hogy az arra alkalmas területeken a gyalogosforgalom elsőbbséget élvezzen. A beruházás 72 millió forintba került, a költségeket az önkormányzat állta.

Az új sétálóutcával a Szent István körút egyfajta térbővülete lehet, pihenési lehetőséget kínálva a körúton zajló intenzív forgalom mellett. A Ditrói Mór utca előszobája a Vígszínháznak, előadások előtti és utáni találkozóhely, ugyanakkor szabadtéri színházként, performanszok, kiállítások színtere lehet.

A funkcionális elemek geometrikus térplasztikában lettek összefoglalva, ami a szűk utca terét kitágítja. Ezt segítik a különböző elemek és utcabútorok: pad, vízjáték, könyöklő, zöldfelület, fasor, kerékpártároló, kulturális felületek, vendéglátóhelyek. Az utca egységes díszburkolatot kapott, zöldterületébe előnevelt, formára nyírt, lombos díszfát ültettek.

Az anyagválasztást a Vígszínház belső terének hangulata inspirálta, így a berendezési sáv mészkő burkolatán minden egyes funkciót színházi bársony-bordó színűre festett rozsdamentes acél „drapéria” jelöl ki.

A területen a XIII. kerületi Környezetgazdálkodási Kft., mint a sétálóutca üzemeltetője, két állandó parkgondnok jelenlétét biztosítja. A terület közbiztonságát közterületi kamerák figyelik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.