Új polgári törvénykönyvet készít a kormány, a régit kidobják

A kormány egy törvényjavaslattal az Országgyűlés által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) hatályon kívül helyezését kezdeményezi, egy rendelettel pedig elindítja az új Ptk. előkészítését.

A Ptk.-ról szóló 2009. évi törvény hatályon kívül helyezését kezdeményezi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az Országgyűlés honlapján olvasható, hétfőn benyújtott előterjesztés azt is indítványozza, hogy helyezzék hatályon kívül a tavaly elfogadott, de még hatályba nem lépett új Ptk.-hoz kapcsolódó egyéb törvényi rendelkezéseket is, így több ponton módosulna a gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló törvény is.

A javaslat indoklása kitér arra, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) idén áprilisban alkotmányellenesnek nyilvánította a kódex hatálybaléptetéséről szóló jogszabály (Ptké.) egyes rendelkezéseit, ezért 2010. május 1-től nem léptek életbe az új Ptk. első és második könyvei, illetve a Ptké. törvénymódosításai és átmeneti rendelkezései sem.

A törvényjavaslat indoklása úgy fogalmaz: "a polgári jogász szakma legkiválóbb képviselői által megkezdett Ptk.-kodifikáció, méltatlan félreállításukat követően, teljesen zátonyra futott, és az új Ptké. hatályba léptető rendelkezéseinek Alkotmánybíróság általi megsemmisítésével ért véget. E kormányzati politikától terhelt és a polgári jogász szakma közreműködését elutasító korszak végére az új Ptk. hatályba nem lépését kimondó törvényi rendelkezés tehet végleg pontot."

Ezzel párhuzamosan a kabinet elindította az új Ptk. megalkotásának folyamatát egy június 10-én megjelent kormányhatározattal. E szerint június 15-ig közigazgatási és igazságügyi miniszternek miniszteri biztost kell kineveznie az új kódex-szel kapcsolatos kormányzati és közigazgatási feladatok koordinálása érdekében.
A miniszteri biztosnak kell a végleges kódex elvi változtatásait szakmai és társadalmi vitára bocsátania, ennek határideje november 30.

Az MTI úgy tudja, hogy a miniszteri biztos Székely László, az ELTE ÁJTK Polgári Jogi Tanszékének oktatója, a Jogi Továbbképző Intézet igazgatója lesz. Az Ab áprilisban 26-i határozatával döntött úgy, hogy alkotmányelle­nesek az új kódex hatálybaléptetéséről szóló jogszabály (Ptké.) egyes rendelkezései.

Az Ab azért minősítette alkotmányellenesnek az új Ptk. két lépcsőben - ez év május 1-jén, illetve jövő év január 1-jén - történő hatálybaléptetését, mert "kirívóan rövidnek" ítélte a jogalkalmazók és a jogkeresők rendelkezésére álló felkészülési időt, s álláspontja szerint emiatt sérül a jogbiztonság. Az Ab eljárása nem terjedt ki az új Ptk. első két könyvének tartalmi vizsgálatára, ugyanakkor megállapította, hogy a második könyv gyökeresen átalakítja a cselekvőképességgel kapcsolatos szabályokat, eljárásokat, valamint új Ptk.-val "nagymértékben módosul a személyiségi jogok hazai rendszere is".

Az új Ptk. további, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik könyvei - a Ptk.-t hatályba léptető törvény szerint - 2011. január 1-jén léptek volna életbe, de a testület hétfői döntése értelmében ez is alkotmányellenes lenne, ezért az Ab e vonatkozásban is megsemmisítette a hatályba léptető rendelkezéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.