Új metrótendert sürget a VEKE

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint új pályázatot kell kiírnia a fővárosnak a metrókocsik beszerzésére. A szervezet állítja: a következő 10-15 évben mintegy 700 új metrókocsira lesz szükség.

A társaság közleménye szerint a metrókocsik gyártójával, a francia Alstommal kapcsolatban felmerült problémák és késedelmek miatt váltani szükséges, új, a korábbitól eltérő tartalmú beszerzésre van szükség. Az egyesület álláspontja, hogy az új kiírásban figyelembe kell venni az elhatározott fejlesztések miatti műszaki változtatásokat. Így a 2-es metró vonalára olyan szerelvényeket kell vásárolni, amelyek - a tervezett gödöllői HÉV-vel való összekötés miatt - a felszínen felső áramszedőt használva is képesek üzemelni.

A 4-es metró esetében felül kell vizsgálni az automata üzemet annak többletköltsége, bevezetésének és üzemeltetésének problematikussága miatt - tették hozzá. Alapvetően felülvizsgálatra szorul a beszerzendő mennyiség, hiszen például a 3-as metró járműparkjának harmada is azonnali cserére szorul, az újabbak is legkésőbb tíz éven belül erre a sorsra fognak jutni.

A HÉV-ek járműcseréje is aktuális, mivel a vonatok átlagéletkora mára minden vonalon meghaladta a 30 évet, minden negyedik kocsi pedig hamarosan 40 évesnél is idősebb lesz. Ezért célszerű olyan járműcsaládot kiválasztani, amely az elkövetkezendő években az összes metró- és HÉV-vonalon is megoldja a járműgondokat.

A szervezet szerint az elkövetkezendő 10-15 évben mintegy 700 metrókocsit kell beszerezni. Ebből 110 a 2-es, 240 a 3-as, 60 a 4-es metróra és csaknem 300 a - tervek szerint metróvá átépülő - HÉV-ekre kerülne.

A VEKE úgy látja, hogy Magyarországnak kifejezetten érdeke, hogy a készülő járművekben magas legyen a hazai részhányad, hogy a fejlesztésben és a gyártási folyamatban magyar mérnökök és magyar munkaerő is meghatározó szerepet kapjon. Ezáltal a kocsik vételárának jelentős része adók és járulékok formájában visszakerül az államháztartásba, és a háttéripar is megerősödhet - tették hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.