Új javaslat: engedély nélküli távozás = fogolyszökés

Információink szerint a Belügyminisztérium vezetése olyan jogszabály-módosítás előkészítését fontolgatja, amely a fogolyszökéssel azonos súlyú bűncselekménnyé minősítené a házi őrizetből való engedély nélküli távozást.

Az már korábban is szóba került, egy az autókban használatos GPS-hez hasonló eszközzel tartsák szemmel a rendőrök a házi őrizeteseket. A jogi feltételek évek óta adottak, csak épp eszköz nincs. Az előző kormány szakminisztere szerint százmilliókba kerülne, s ennyi pénz nincs erre a célra.

Információink szerint a Belügyminisztérium vezetése olyan jogszabály-módosítás előkészítését fontolgatja, amely a fogolyszökéssel azonos súlyú bűncselekménynyé minősítené a házi őrizetből való engedély nélküli távozást.

A tárca egy nevének mellőzését kérő illetékese lapunknak azt mondta: a házi őrizetesek elektronikus megfigyelésének semmi értelme, ha nincs büntetőjogi következménye a szabályok be nem tartásának. Azonban a fogva tartottak megfigyelésére szolgáló elektronikus eszközöket - azokban az országokban, ahol használatuk már elterjedt - elsősorban a kisebb súlyú bűncselekményekkel gyanúsítottak megfigyelésére alkalmazzák. A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit ugyanis a karperec sem akadályozza meg a szökésben, nekik nincs vesztenivalójuk.

Az ő esetükben egyetlen, az uniós normáknak is megfelelő megoldás létezik: időben (ami ma még négy évet jelent a magyar jogban) legalább az elsőfokú ítéletet meg kell hozni az ügyükben. Az ügyészség adatai szerint tavaly valamivel több mint 91 ezer ember ellen emeltek vádat. Közülük csak 2380-an voltak előzetesben a vádemeléskor.

Lényegesen nagyobb azoknak a száma, akiket az eljárás kezdetén 30, 60, 90 napig előzetesben tartottak, majd miután az előzetes törvényi feltételei már nem álltak fenn, szabadlábon védekezhettek. Áder János európai parlamenti képviselő a múlt héten pártja országgyűlési frakciójának három javaslatot is átadott. Ezek elfogadása esetén azonban az, akit egyszer letartóztattak, azt a jogerős ítéletig ki sem engedhetnék, ez esetben viszont tovább kellene bővíteni az amúgy is szűkös börtönkapacitásokat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.