Új főtitkosszolgák hallgatólagos Fidesz-támogatással

Ellenszavazat nélkül támogatta az NBH élére Balajti László, valamint a szakszolgálat élére Dobokay Gábor főigazgatói kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a testület ülése után elmondta: azt javasolta Bajnai Gordon miniszterelnöknek, hogy Balajti László legyen a Nemzetbiztonsági Hivatal, Dobokay Gábor pedig a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója. Az MTI úgy tudja: a jelöltek kinevezését hat igen és négy tartózkodás mellett támogatta a testület. A tartózkodók a Fidesz képviselői voltak.

Juhász Gábor indoklása szerint azért is van szükség a vezetők mielőbbi kinevezésére, mert az országgyűlési választás időszaka fokozott kockázatot jelent, hiszen a politikai folyamatokat ellenérdekelt erők is megpróbálhatják a maguk javára fordítani. Magyarország emellett készül az EU-elnökségre, ez is növeli az érdekelődést az ország iránt. De amúgy is az tapasztalható, hogy a világgazdasági válság elmozdulást, aktivizálódást hozott a titkosszolgálatok területén, ami miatt nekünk is változtatnunk kell.

A miniszter úgy látja, a meghallgatás közvetlen és konstruktív légkörben zajlott, alapos volt és részletes. A meghallgatás eredménye azt bizonyítja, hogy sikerült olyan jelölteket találni, akiknek egész eddigi pályafutása, elkötelezettsége, tapasztata garantálja, hogy mindent megtesznek a szervezetek törvényes, szakszerű és hatékony munkájáért.

A bizottság döntése hangulatában beleillik abba a sorba, ahogy a parlament utolsó ülésén a Ház kétharmados többséggel elfogadta a minősített adat védelméről szóló törvényt. Mint mondta, a nemzetbiztonsági bizottság és a nemzetbiztonsági szolgálatok között elmozdulás tapasztalható a "politikai síkról a szakmai felé".

Bajnai Gordon december 22-ei hatállyal nevezi ki a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.