Új állása van az iszaptemető vezetőjének

Ma járt le a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. lőrinci iszaptemetőjének kármentesítésére szabott határidő. Közben a cég menesztett igazgatóját a szintén fővárosi tulajdonban lévő vízművek alkalmazta. A veszélyes hulladék szállításáért, tárolásáért és ártalmatlanításáért a jelenlegi adatok szerint 700 millió forintot számlázott ki a cég.

Ma járt le a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. lőrinci iszaptemetőjének kármentesítésére – a környezetvédelmi hatóság által – szabott határidő. Bár a területről azóta valóban elszállítottak néhány tucatnyi szennyezett földet, az évek alatt oda temetett veszélyes hulladékot bizonyosan nem távolították el maradéktalanul – állítja Szaniszló Sándor, a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Ipacsfa utcai telephelyén működő illegális iszaptemető ügyében két képviselőtársával együtt szeptember végén feljelentést tevő szocialista fővárosi képviselő. A területért felelős György István főpolgármester-helyettes viszont korábban azt nyilatkozata, hogy ez reális határidő.

Szaniszló Sándor – a grémium elnökeként – ma délutánra összehívta a fővárosi városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságot. Az ülésre az illetékes környezetvédelmi hatóság felelős vezetőit is meghívta, ám Dolla Eszter igazgató-helyettes egyéb nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokhoz kapcsolódó elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni, és egyetlen munkatársát sem tudta nélkülözni erre az időre. A szocialista képviselő szerint megdöbbentő, hogy az illetékes hivatal képviselői ennyire semmibe veszik a főváros választott képviselőkből álló szakbizottságát. S felmerült benne a kérdés, hogy vajon ezt nem politikai kérésre teszik-e? S vajon mennyire vehető komolyan az általuk indított eljárás? Hiszen a szennyezett terület egészen kis részét vizsgálták csak meg eddig, és a kármentesítésre vonatkozó határozatuk a szennyezett talaj alig egy százalékát érinti. De egyelőre az sem ismert, hogy megkezdték-e környékbeli fúrt kutak vízminőségének vizsgálatát.

Mint arról korábban beszámoltunk: eddig egymásnak ellentmondó vizsgálati eredmények születtek a lőrinci iszapszennyezés ügyében. Budapest Főváros Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve október elsején vett hatósági vízmintát a helyi ivóvízhálózatból. A mikrobiológiai és kémiai vizsgálatok nem mutattak ki károsanyag-tartalmat. Az üzemeltető FTSZV Kft. önellenőrző vízvizsgálati eredményeiben sem találtak kivetnivalót, így arra jutottak, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. által szolgáltatott közműves ivóvízellátás biztonságos. Pesti Imre kormánymegbízott mindezt úgy összegezte: „Semmiféle, a kerület polgárait veszélyeztető szennyeződés nem került a talajba. Mindazok, akik mást állítanak, rémhírt terjesztenek, nem mások, mint katasztrófakeselyűk”.

Ennek némiképp ellentmondott a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet vizsgálati eredménye, amely szerint a szeptember 25-én tartott helyszíni szemlén vett hat mintából öt veszélyes hulladéknak minősül. A felügyelőség a szemle után azonnali hatállyal megtiltotta a hulladékgazdálkodási tevékenységet a telepen. Október elsején pedig maximális összegű – 200 ezer forintos – bírságot szabott ki az FTSZV Kft.-re a hulladék-nyilvántartási kötelezettség elmulasztása miatt. A bírság 30 százalékát a kerületi önkormányzatnak kell megfizetnie. A felügyelőség további vizsgálatokat indít. Erről kérdezték volna a hatóság képviselőit a bizottság tagjai. Egyelőre nincs hír környezetkárosítás miatti bírság kiszabásáról sem, amelynek mértéke akár tízmilliós nagyságrendű lehet az illegálisan talajba ürített veszélyes hulladék – becslés alatt álló – mennyiségétől függően.

A BRFK gazdaságvédelmi osztálya szintén vizsgálódik az ügyben. A képviselők által tett feljelentés szerint az FTSZV a lakossági és nem lakossági szennyvíz elszállítása mellett évek óta folytatólagosan, nagyüzemben helyezi el az FKF Zrt., valamint egy magyarországi üzemanyag-kereskedéssel foglalkozó multinacionális cég veszélyes hulladéknak minősülő, az egészséget károsító szennyvíziszapját saját telephelyén. Az Ipacsfa utcai telephelynek sem engedélye, sem megfelelő kapacitása nincs az ilyen anyagok tárolására. Így az iszapot egyszerűen a földbe temették. A veszélyes hulladék szállításáért, tárolásáért és ártalmatlanításáért Szaniszló információi szerint 700 millió forintot számlázott ki a cég.

Szaniszló szerint a környezetkárosítási bűncselekmény gyanúja felveti a számvitel vagy az adózás rendjét megsértő bűncselekmény gyanúját is. Nem tartja kizártnak, hogy a telepen engedély nélkül lerakott anyagok továbbszállításáról hamis igazolások és számlák készültek. Ennek tisztázására a keddi bizottsági ülésre meghívták a cég új igazgatóját is. Mint ismeretes, Tarlós István főpolgármester az ügy kipattanásakor azonnali vizsgálatot rendelt el, majd azonnali hatállyal menesztette az FTSZV ügyvezető igazgatóját, Wohner Zsoltot. Csakhogy információink szerint a cégvezető nem felmondással, hanem közös megegyezéssel és így többhavi fizetéssel a „zsebében” távozott. György István főpolgármester-helyettes ma megerősítette a hírt. S azt is elismerte, hogy Wohnert a korábbi fizetésével megegyező bérrel alkalmazta a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Fővárosi Vízművek. Így a cégvezető változatlanul havi 600 000 forint fizetést visz haza havonta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.