Új választás lesz Győr egyik szavazókörzetében

Az ítélőtábla elrendelte az önkormányzati képviselőválasztás megismétlését a győri 24-es számú szavazókörzetben, az eddigi eredményt pedig megsemmisítette - tudtuk meg Ferenczy Tamás szóvivőtől.

A helyi választási bizottság korábban megállapította, hogy a szavazókörben a függetlenként induló Bárány Istvánt választották meg képviselőnek, eggyel kapott több szavazatot, mint vetélytársa, a fideszes Morvay László.

Morvay László fellebbezett, ennek nyomán a területi választási bizottság  a helyi választási bizottság határozatát megváltoztatta, és úgy döntött, hogy Morvay László kapott többet - mégpedig három szavazattal - Bárány Istvánnál. Határozatuk indoklásában hivatkoztak három, általuk érvénytelennek tartott  szavazólapra.

A Győri Ítélőtábla szerint azonban a három érvénytelen szavazólap az urnában – az ott lévő szavazólapok átvizsgálása után -  nem található.

„Emiatt abban sem lehet állást foglalni, hogy a területi választási bizottság helyesen nyilvánította-e azokat érvénytelennek, és esetleges érvényességük esetén a szavazatok melyik jelölt javára vehetőek figyelembe" - fogalmazott az ítélőtábla.

"Erre figyelemmel ebben a szavazókörben a szavazás eredménye nem állapítható meg" – olvasható a Ferenczy Tamás által jegyzett közleményben.  Az ítélőtáblai végzéssel szemben rendes bírósági úton további jogorvoslatnak nincs helye. A határozattal szemben három napon belül az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panasz terjeszthető elő.

 

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.