Új szelek fújnak Szijjártó fülébe

Magyarország hozzájárulhat a kurdisztáni katonai stabilitáshoz, bármit is jelentsen ez. Mindenesetre reszkethetnek a terroristák, mert Szijjártó odacsap.

Az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet és a terrorizmus elleni nemzetközi koalíciós erőfeszítések sikeréhez való magyar hozzájárulás növelését szorgalmazta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt a parlamentben. Szerinte reális lehetőség arra adódna, hogy Magyarország a kurdisztáni katonai stabilitáshoz járuljon hozzá. Jelezte, Kurdisztánban a szövetségesek képzőbázisokat tartanak fenn, ezek folyamatos védelméről gondoskodni kell.

Szijjártó Péter azt mondta: az esetleges magyar szerepvállalásról - a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után - olyan döntést kell hozni, amely összhangban van az ország költségvetési teherbíró képességével, kockázatvállalási potenciáljával és védelmi képességeivel. A tárcavezető hangsúlyozta: az IS globális biztonságra vonatkozó fenyegetése világos.

A jobbikos Gyöngyösi Márton hangsúlyozta, pártja támogatja a kormányt azokban a törekvéseiben, amelyek a világban a béke megteremtését szolgálják. Hozzátette, jó lenne felhagyni azzal a külpolitikával, amit Magyarország az elmúlt két évtizedben követett, miszerint a Nyugat diktátumait követi szolgalelkűen.

Mesterházy Attila (MSZP) a külügyminiszter lemondását követelte, mert véleménye szerint káosz és elszigeteltség jellemzi a magyar külpolitikát. Szerinte a keleti nyitás látványosan megbukott, külpolitikai fordulatra van szükség.

Schiffer András (LMP) ötpárti egyeztetést szorgalmazott egy terrorizmus elleni stratégia kialakítása érdekében, és azt mondta, a kormány hagyja abba a hecckampányt a bevándorlás ügyében.

Németh Zsolt (Fidesz) közölte, elengedhetetlen, hogy az IS elleni katonai erőfeszítésekből Magyarország kivegye a részét. Hozzátette: várják a kormányzat előterjesztését.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.