Úgy ment, hogy maradt a gyanúsított helyettes államtitkár

Júniusban ajánlotta fel lemondását Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, miután az Eclipse-ügy miatt hivatali vesztegetéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség. Pintér Sándor augusztus elején elfogadta a lemondást, Eiselt mégis maradt a tárcánál: jelenleg a BM főosztályvezetőjeként dolgozik - írja az Index.

Az Index szerint főosztályvezető lett a Belügyminisztériumban a tárca augusztus elején lecserélt helyettes államtitkára. Eiselt György a jogszabály-előkészítő és koordinációs főosztály munkáját irányítja, mióta helyére Magyariné Nagy Editet nevezték ki.

A portál emlékeztet arra, hogy Eiselt július közepén ajánlotta fel lemondását, azt követően, hogy az MTV Híradójában nyilvánosságra került: hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozók az Eclipse-üggyel hozták kapcsolatba, és azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójaként egy Mercedes sportautót kapott használatra egy pályázat későbbi nyertesétől. A híradások szerint büntetőeljárás indult a cég vezetője ellen is, aki a gyanú szerint az autót bérelte a közlekedési hatóság főigazgatójának.

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy belügyi vezető helyettes államtitkári megbízatása augusztus 4-i hatállyal meg is szűnt. Pintér Sándor miniszter az üggyel kapcsolatban akkor azt mondta, a Belügyminisztérium érdeke, hogy bebizonyítsa, a gyanú árnyéke sem vetődhet rá. Azt azonban a miniszter nem tette hozzá, hogy a leváltás ellenére Eiseltnek nem kellett távoznia minisztériumból, hanem az apparátus egyik vezetője maradhat továbbra is - írja az Index.

Eiselt az Index kérdésére azt mondta, hogy a gyanúsítás a kormányzati pozícióval volt összeférhetetlen, a köztisztviselőség azonban ebből a szempontból nem ugyanaz, mint egy állami vezetői poszt. Eiselt szerint nem is a miniszter bizalmának kérdése, hogy maradhatott, hiszen az ártatlanság vélelme neki is jár, és folyamatban lévő eljárás miatt nem lehet csak úgy utcára tenni senkit. A volt helyettes államtitkár szerint egyébként az ügyében nyilvánosságra került információk és a valóság messze vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Eiselt állítása szerint nem követett el bűncselekményt, a feljelentések olyan csoportoktól érkeztek, amelyek így akarták ellensúlyozni, hogy bizonyos jogszabályváltozások miatt komoly gazdasági előnyöktől estek el. Eiselt az autóbérléssel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a történtek idején magánvállalkozó volt. Felfogása szerint ezért a szituáció ahhoz hasonlítható, mint amikor egy újságíró a lapja által vásárolt számítógépen dolgozik.

Eiselt és Pintér munkakapcsolata amúgy nem új, emlékeztet az Index. Eiselt 1990-től az Országos rendőr-főkapitányságon őr-járőrszolgálati osztályvezető-helyettes, majd a jogi osztály vezetője volt. Pintér országos rendőrkapitányként 1993-ban nevezte ki Eiseltet a főkapitányi titkárság vezetőjévé. Pintér újabb minisztersége Eiseltet szabályozási és koordinációs helyettes államtitkári poszthoz juttatta a belügyi tárcánál. Erről a mondott le júniusban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.