Üdülési csekk: felülvizsgálat alatt

Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány. Szeptember végéig összesen hatvankét közalapítvány, a nemzeti üdülési alapítvány mellett többek között a holokauszt emlékközpont, a mozgókép közalapítvány tevékenységét is átvizsgálja a kabinet.

Az összes tárca - a saját területén belül - átnézi azt, hogyan lehetne az alapítványokat egyrészt célszerűen összevonni, másrészt hogyan lehetne azokat hatékonyabban, olcsóbban működtetni - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Hozzátette, a szociális államtitkárság, a hozzá tartozó alapítványok ügyében, szeptember közepéig dolgozza ki javaslatát a kormány számára.

A politikus tájékoztatása szerint felülvizsgálják egyebek közt a Demokrácia Központ Közalapítvány, az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Gandhi Közalapítvány, a Hajléktalanokért Közalapítvány, a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Kultúra Alapítvány, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, a Puskás Tivadar Közalapítvány, a Magyar-Amerikai Fulbright Alapítvány, valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tevékenységét.

Soltész Miklós a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kapcsán fontosnak nevezte az alapítvány azon intézkedését, mely szerint üdülési csekkhez juthatnak - pályázati úton - az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a legalább két gyermeket nevelő munkavállalók és a szakiskolai tanulók. Problematikus viszont, hogy az MNÜA - szerződéssel - két televíziónak is adott nagyobb összeget arra, hogy népszerűsítse az üdülési csekket. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együtt vizsgálja, hogy az MNÜA miért gondolta azt, négymilliárd forintért egy külön televíziót kell létrehoznia közpénzből. Kérdés: a többségében állami tulajdonú üdülési alapítvány a négymilliárd forintot miért nem a közszolgálati televízióknak adta, miért akart külön televíziót létrehozni?

Az államtitkár közölte: az MNÜA kuratóriumában a szakszervezetek többsége nem szavazta meg a televízió létrehozására vonatkozó tervet. Az MTI birtokába került a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának június 28-ai határozata, mely szerint a grémium hozzájárul a Hazai Turizmus Zrt. megalapításához. (A Hazai Turizmus Zrt. tévéműsorok gyártásával és sugárzásával, világháló-portál szolgáltatással foglalkozott volna.) A határozatban az is szerepel, a kuratórium felhatalmazza az elnököt arra, hogy a Hazai Turizmus Zrt. működését érintő kérdésekben a "kuratórium jóváhagyása nélkül" jogosult dönteni.

Soltész Miklós közölte: az MNÜA átalakítása során a szakszervezetek nem szorulnak ki az alapítvány működéséből. A kormány nem folytatja azt a gyakorlatot, hogy politikai haszonszerzésre használja fel a szakszervezeteket. A kabinet vizsgálni fogja az üdülési csekk felhasználásának körét is, tehát azt, hogy a csekk segíti-e például a kis- és középvállalkozások, valamint a falusi vendéglátók munkáját.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy egyre többen használják az üdülési csekket utazásra, véleménye szerint azonban üdülésre és üdüléshez kapcsolódó étkeztetésre kellene inkább felhasználni e lehetőséget.

Az üdülési csekk további sorsát a szakmai szervezetekkel, a szakszervezetekkel együtt alakítja ki a Fidesz-KDNP turizmussal foglalkozó munkacsoportja, valamint a kormány. Soltész Miklós közölte: a közeljövőben megjelenik az a kormányrendelet is, mely a családok támogatásáról szóló törvényhez kapcsolódóan szabályozza annak végrehajtását.

A szociális államtitkár mintaértékűnek nevezte azt, hogy a balatonőszödi kormányüdülőt az idei nyáron nem a kormánytagok használják, hanem az az árvízkárosult gyerekek kikapcsolódását szolgálja.

2009. július 22., az egymilliomodik üdülési csekk átadása a Margitszigeti Grand Hotel teraszán
1 milliomodik üdülési csekk átadása Margitszigeti Grand Hotel teraszán 1 000 000
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.