Csőd, aknamunka, lopás: Kövér formában van

A házelnök szerint a 2010-ben a Fidesz-KDNP-kormány olyasmibe kezdett, amit még senki nem próbált: nem az emberek, a vállalkozások zsebében kezdett el turkálni, hanem a bankok, a multik, a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók kasszájában. Kövér László a dél-borsodi Mezőkövesden tartott lakossági fórumon azt mondta: Magyarország 2010-ben totális csődben volt, morális, szellemi, gazdasági és szociális értelemben egyaránt. A gazdasági és szociális válság miatt az a középréteg, amely „az országot cipelte a vállán", az egzisztenciális katasztrófa szélére került – mondta.

A házelnök ennek okaként a gazdasági válságot, a devizahitelek elszabadulását és a különböző közszolgáltatások emelkedő árait említette. Ezt a helyzetet kellett megoldani, és bár nem vagyunk még túl a problémán, nem oldottunk még meg mindent, de igen sokat tettünk az elmúlt négy évben az ellenzéki és egyéb oldalakról érkező aknamunkák ellenére – tette hozzá. Kövér László kiemelte a devizahitelesek megsegítését és a rezsicsökkentés ügyét.

A devizahitelek miatt 1 millió 300 ezer család élete végveszélybe került. A parlament döntése értelmében viszont minden banknak egyenként el kell számolnia az érintettekkel. A bankok ezermilliárd forintot loptak ki az emberek zsebéből – tette hozzá. A házelnök közölte, hogy olyan problémát oldottak meg, amelyet nem is lett volna szabad előidézni.

A rezsicsökkentésről szólva azt hangsúlyozta, hogy "a magukat baloldalnak nevező szocialisták", számára érthetetlen módon, aggódtak a szolgáltató cégek profitjáért, és azt mondták, hogy a rezsicsökkentés nem fenntartható.

Kövér László a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozva felhívta a figyelmet arra, hogy ma 4 millió 170 ezer ember dolgozik, amire 22 éve nem volt példa.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.