Turbódízel befecskendezéssel gyorsítana Orbán

Küzdelmes, kutyanehéz év van mögöttünk - fogalmazott Orbán Viktor a Millenárison, amikor a Széll Kálmán Alapítvány által Gazdasági fordulat címmel rendezett konferencián kormányzásának első évét értékelte.

- Az első évben sikerült a gazdasági kormányzás középpontjába emelni a célokat, akciótervek, arányos adórendszer, új nyugdíjrendszer, költségvetés, Új Széchenyi Terv, Széll Kálmán Terv, magyar munkaterv. Mindezek együttes hatására megtörtént a gazdaságpolitikai fordulat – kezdte a kormány egy éves munkájának értékelését Orbán Viktor. "A megszorítás helyett új gazdaságpolitikai képletre tértünk át, mely úgy hangzik: növekedés plusz munka, egyenlő pénzügyi egyensúly. A mélyrétegekben meg is indult a gazdasági fordulat, egyes elemei érzékelhető, mások még nem. Látható, hogy az EU nyolcadik legalacsonyabb költségvetési hiányával rendelkezünk, lezártuk az IMF-fel a kölcsönszerződést és sikeresen tértünk vissza a pénzügyi piacokra. 2011-ben jelentősen mérsékeljük az államadósság szintjét, látható, hogy 28 ezerrel többen dolgoznak ma, mint korábban. Nem látható még, de 2011 második felében nő a fogyasztás, a beruházások, megindulnak az első közmunkaprogramok, a devizahitelesek kimentése, és a rezsiköltségek befagyasztása is érzékelhető lesz"  – sorolta az eredményeket, és azok hatását a miniszterelnök.

Hozzátette azonban: a megújulási program csak akkor működik, ha 2012 után jönnek a Széll Kálmán-terv pozitív hatásai, ha működik a Széchenyi-terv, ha a világ nagy nemzetközi cégei beruháznak, ha megindul a nemzeti iparpolitikai program. Ám ma – ismerte el a miniszterelnök – "még egyik előfeltétel sem áll fenn".  A sikerhez a gazdaság meghatározó területein fordulatot kell végrehajtani, mert szemben a liberális illúziókkal, a gazdaság önmagától nem hajt végre fordulatot. És a kormány még nem építette fel a nem liberális gazdaságpolitika XXI. századi reálgazdasági tervezés rendszerét.

Az is igaz – folytatta –, hogy a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy olyan egyetértés és összefogás maradjon fenn, mint ami most megvan Magyarországon. "De nem lehetünk elégedettek, nem dőlhetünk hátra és nem lazíthatunk" – üzent a miniszterelnök a Millenárisról –, mert a gazdaság még mindig a veszélyzónában van, és "Magyarország háborúban áll az államadósággal és a munkanélküliséggel". – Az oktatás, a szakképzés, innováció területén bár a kormány rengeteget dolgozott, nem sikerült áttörést elérnie – ismerte el.

"Gyorsítanunk kell" – mondta Orbán Viktor, és a konferencián részt részt vevő Thomas Faustmannak, az Audi Hungária elnökének a felszólalására visszautalva úgy fogalmazott: turbódízel befecskendezésre van szükség a kormányzati munkában. – A szociális konzultáció befejezésekor a vitákat azonnal le kell zárnunk, a még hiányzó politikai döntéseket azonnal meg kell hoznunk, és a nyár során "hibátlanul" elő kell készíteni azokat a törvényjavaslatokat, melyeket ősszel elfogadhat a T. Ház.

Szubszidiaritás!

Előtte a miniszterelnök arról beszélt, "egy évvel ezelőtt arra kötöttünk szövetséget, hogy megfordítjuk Magyarország sorsát, ha kell tűzön-vízen keresztül, hősi pátosz nélkül". "Elhatároztuk, hogy változtatunk és Magyarországot talpra állítjuk, erőssé tesszük, és ezt végig fogjuk csinálni. Ez a kétharmados forradalom". De – folytatta –, egy évvel ezelőtt abból is elegük lett, hogy "mániákusan nézzük", mit szólnak mindehhez mások. 

 – De eljött az ideje annak, hogy mi magyarok megtanuljunk kiállni saját magunkért! Nem kell várnunk senkinek a jóváhagyására, vagy ellenkezésére – biztatta a hallgatóságot. "Külföldről érkeznek majd még kritikák, dühödt támadások és harcias felszólítások is az új alaptörvény, vagy a most készülő sarkalatos törvények, vagy éppen a gazdaságpolitika miatt, ám nekünk higgadtan, udvariasan, rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel csak annyit kell mondanunk: ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga. Szubszidiaritás!" – adta ki a jelszót Orbán Viktor, mire nagy tapsot kapott. Emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt mindenki azt mondta, ne vessünk ki bankadót, legalább köldökzsinórt hagyjunk az IMF-fel, vagy felsziszentek a kettős állampolgárság megszavazásakor. De nem bizonytalanodtunk el, s már egyre többen irigyelnek bennünket, visszaszereztük a versenyképességünket – állította a miniszterelnök.

Ezúttal is megismételte: "Magyarország háborúban áll az eladósodottsággal és a munkanélküliséggel". És csak akkor győzhet az ország, "ha mindent átszervezünk magunk körül". Mint mondta, megérti azokat, akik a változás ellen küzdenek, de meg kell érteni, hogy nem fizethetnek életerős embereknek nyugdíjat, egészségeseknek rokkantellátást, amikor rengeteg munka van az országban. Véleménye szerint Magyarország ezekben az években képes arra, hogy gazdasági sikerességét a politika és az állam területén keresztül közelítse meg.

Végül Orbán Viktor a Millenárison a legfontosabb feladatnak nevezte, hogy a kormányzat "emberi, gőg nélküli, a cél iránti alázatra épülő jellegét" meg kell őrizni. - Szerénység, szolgálat, visszafogottság, gyémánt keménységű eltökéltség. A legjobb kereszténydemokrata hagyományokat kell életben tartanunk: a gyarlóság beismerése, az egészséges újrakezdés képessége, saját jelentéktelenségünknek tudata a Teremtőhöz, és a nemzet közösségéhez viszonyítva. Mindez méltóvá tehet bennünket a kormányzásra. "Úgy legyen!" - zárta beszédét.

Nem lesznek zárva vasárnap az üzletek

"Egy malomban őrölünk. Amint meg lehet majd élni heti ötnapnyi munkából, akkor én is azok közé tartozom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárva tartást. Addig azonban úgy érzem, erre nincsen lehetőségünk" – így reagált Orbán Viktor a Millenárison felszólaló Demján Sándor VOSZ-elnöknek a vasárnapi nyitvatartás megszüntetése ellen tett megjegyzésére. Ezzel egyértelművé téve, hogy a szövetséges KDNP egyik legharcosabb követelése nem fog teljesülni, legalábbis egyelőre.

A miniszterelnök határozottan kiállt viszont amellett, hogy az egykulcsos 16 százalékos szja-bevezetésésvel mindenki csak jól járhat. – Nem álllhat elő olyan helyzet egy adóátalakítás után, hogy kétkezi munkából élők kevesebbet keressenek, mert kik fognak minket támogatni? – tette fel a kérdést, hozzátéve: a bérmegállapodást  minden körülmények között be kell tartani, ez mindennek az alfája és omegája. "Kedves Sándor, a bérekre vonatkozó megállapodást tartsátok be!" – fordult Orbán Viktor a konferencián felszólalása elején a VOSZ elnökéhez.

Orbán Viktor bemutatja a Gazdasági fordulatot
Budapest, 2011. május 31. Orbán Viktor miniszterelnök beszél a Gazdasági fordulat című konferencián a Millenáris Teátrumban.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.