Gyöngyösi szerint csak a holokauszt túlélői kaptak „béremelést”

Gyöngyösi Márton hisz az égi jelekben. Megnyugtatta veszprémi hallgatóságát, hogy amikor Róma polgármestere a Colosseum fényeit lekapcsoltatta, akkor a telehold még szebben világította meg az épületet.

Gyöngyösi közönsége láthatóan és hallhatóan hálás volt a Holdnak.

A magyar parlamentben a nemzetbiztonsági kockázatok kiszűrése miatt zsidó képviselők összeírását is szorgalmazó jobbikos képviselő országjárásának hetedik állomása volt pénteken Veszprém. Ez a város, legalábbis polgárainak többsége, a jelek szerint nem kér a randalírozó gárdistákból, az antiszemita, szélsőséges eszmékből, a gyűlölködésből. A 22 politikai, vallási és civil szervezet által létrehozott Világos Veszprémért Mozgalom már tavaly, a Jobbik Magyar Élet Menetén szembeszállt az ordas eszmékkel.

Magyarországon valószínűleg az volt az első olyan erőteljes tiltakozás a szélsőjobb gondolatok ellen, melyen többen vettek részt, mint a masírozó jobbikosok.

Ez a mozgalom pénteken délután ugyancsak azért hívta demonstrációra tagjait, hogy védjék meg a várost a „sötétségtől”. Csaknem négyszázan gyűltek össze fehér virággal, fehér sálban, fehér esernyővel az egykori Bányász Székház előtt, amelynek előadótermében Gyöngyösi beszélt a „bosszú népéről”, a külföldi háttérhatalmakról, a hazaáruló balliberálisokról, a nemzeti értékeket hangoztató, de a zsidó világkongresszust Magyarországra beengedő  Fideszről, Izraelről, mint a „kis, agresszív terrorállamról.”

Amikor Gyöngyösi képviselő autója begurult az épület elé, a tüntetők hátat fordítottak neki. Később Gyöngyösi az épület lépcsőjéről szembenézett velük, csakúgy, mint az őrt álló gárdisták.

Nagy Attila, a Világos Veszprémért Mozgalom szóvivője meg is jegyezte a körülötte állóknak: ugye, milyen háborítatlanul sorakoznak fel a betiltott paramilitáris egyenruhát viselő gárdisták...

A demonstrációk transzparenseinek egyikén azoknak a neveit sorolták fel – apró betűkkel, hogy mindegyikük fölférjen a táblára –, akiket 1944-ben zsidó származásuk miatt Veszprémből hurcoltak a haláltáborokba. Éppen abból a zsinagógából, melynek a helyén építették fel a hajdani Bányász Székházat.

Vérlázító arcátlanság, hogy Gyöngyösi éppen itt terjeszti antiszemita eszméit – mondta egy idősebb asszony.

Senki sem szónokolt, legfeljebb az újságíróknak mondták el gondolataikat a tüntetők. Többen kiemelték, hogy a demonstrációhoz csatlakozott a KDNP helyi szervezete is. Pálffy István megyei elnök azt írta a mozgalomnak: „A KDNP alapértékeinél fogva elítél minden kirekesztést, uszítást és listázást. Szándékaikkal egyetértünk, a hasonló tiltakozó kezdeményezéseknek pártfogói vagyunk. A KDNP mindig is felemelte szavát a gyűlölet, a rasszizmus ellen, ezt legutóbb magam is megtettem.”

Amekkora rokonszenvvel fogadták az épület előtt a kereszténydemokraták csatlakozását, annyira feldühítette a házban a jobbikosokat. Az egyik helyi vezető úgy fogalmazott:  ebből is látszik, hogy Magyarországon kétféle erő létezik, a nemzeti és a nemzetközi. A nemzeti pedig egyedül a Jobbik.

A mozgalom csendes tüntetésén ott volt Debreczenyi János, Veszprém előző fideszes polgármestere, a Radnóti Miklós Antirasszista díj kitüntetettje. Az ő jelenléte önmagában egyáltalán nem meglepő, ráadásul a demonstrációhoz csatlakozó KDNP tagja. Csakhogy Bayer Zsolt cikkéről írt nyilvános, a szerzőt és nézeteit  markánsan elítélő véleménye miatt épp a napokban, levélben vonta felelősségre saját pártjának veszprémi szervezete.

Soha nem szoktam egyeztetni a saját véleményemet, ezután is szabadon akarom kifejteni a gondolataimat – mondta, majd megjegyezte: csak a levélből tudtam meg, hogy a pártnál „ügy” lett belőlem, de úgy hiszem, még tagja vagyok a KDNP-nek.

A tüntetésről pedig úgy fogalmazott: a mindenkori szellemi, politikai elit felelőssége, hogy milyenek egy országban a morális közállapotok. Egy-egy képviselő szavai alapján az egész országot megítélik. Ezért is megengedhetetlenek a szélsőséges, antiszemita, rasszista, gyűlölködő szavak.

Pál Béla, az MSZP országgyűlési képviselője egy szál fehér rózsával, a kabátja fölött fehér sállal állt a tömegben. Minden jóérzésű embernek kötelessége szembeszállni az ordas eszmékkel – mondta. Ebben a közélet szereplőinek kell élen járni. A Világos Veszprémért Mozgalom jó példája annak, hogy a társadalom egészséges immunrendszere működésbe lép, s leadja a vészjelzéseit.

Az LMP a lehető legszélesebben értelmezett szólásszabadságot szorgalmazza, de van egy határ, amelyen túl már nem lehet tűrni a megnyilvánulásokat, mert azok kirekesztőek, gyűlöletkeltően veszélyesek – magyarázza Gerstmár Ferenc, aki a párt színeiben tagja a helyi önkormányzatnak.

A Demokratikus Koalíciót Szücs Erika képviselte a demonstráción. – A DK soha, semmilyen körülmények között nem vállalt semmiféle közösséget a Jobbikkal, nem írt alá olyan kezdeményezést, nyilatkozatot, amihez közük volt. – emlékeztetett. – Másoknak is arra hívnám fel a figyelmét, hogy a demokrácia sokkal nagyobb érték a napi, vélt politikai haszonnál.

Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő azt tartotta figyelemkeltően megnyugtatónak, hogy Veszprémben egyre többen teszik félre politikai nézeteiket, érdekeiket, ha egy botrányosan és megengedhetetlenül szélsőséges kezdeményezés ellen kell fellépni.

A teremben persze a tüntetőket nevezték szélsőségesnek, szélsőliberálisnak. Gyöngyösi képviselő szerint a „fősodratú média ötödik hadosztályként” a balliberálisokat szolgálja, s maga a kormány is hisztériát kelt, hecckampányt folytat a beszéde ügyében. Márpedig szerinte „nemzeti sorskérdés, hogy milyen identitású és lojalitású emberek irányítják az országot.”

Magyarország újra a magyaroké legyen! – adta ki a jelszót, már a fórumot megelőző sajtótájékoztatón.

Hallgatói nagy fölhördülésére pedig kijelentette: a Wallenberg-évet alig zárták le, máris kezdődik a holokauszt éve.

– Már a csapból is a holokauszt folyik – kesergett a képviselő, s azt is elmondta hallgatóinak: a jelenlegi kormány minden társadalmi rétegtől, szakmai csoporttól elvett, egyedül a holokauszt túlélői kaptak „béremelést”. Hozzátette: hetven év után!

A székház bejáratát gárdisták őrizték, de a demonstrálóknak eszük ágába nem volt bemenniük a terembe. Csöndesen elvonultak. Nagy Attila szóvivő azzal köszönt el: a mozgalom máskor is fellép a fasizmus szellemi utódainak a sötétséget árasztó eszméi ellen.

Készül az önarckép
Készül az önarckép FOTÓ: BRENDA TAMÁS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.