Tüntetők: Orbán maszatolt, van még mit tenni

A netadó elleni tüntetések szervezői, szónokai egyértelmű sikerként értékelik azt, hogy meghátrálásra késztették az Orbán-kormányt, ugyanakkor szerintük nem árt az óvatosság. Van, aki úgy érzékeli, máris elkezdődött a „maszatolás”, ezért világossá kell tenni: ahogy most nem engedték, ezután sem engedik bevezetni a netadót.
M. Schmidt János / Népszabadság

– Gratulálok! Gratulálok azoknak tízezreknek, akik ott voltak a netadó elleni tüntetéseken – fogalmazott a demonstrációk egyik szervezője, szónoka, Füzessi Károly, és azzal folytatta: – Sok tízezren skandáltuk, hogy nem lesz netadó, és most kimondhatjuk, sikerült elérni, hogy nem lett netadó.

Füzessi Károly úgy véli, van ok ünnepelni, de azért óvatosságra is int, mert szerinte kormányfő nyilatkozatában érzékelhető volt a rá és kabinetjére jellemző „maszatolás”. Ennek bizonyítéka szerinte az, hogy bár most letett az adóról mégis meghirdetett egy úgynevezett nemzeti konzultációt az internetről. „Hát, kedves Orbán Viktor, üzenném, hogy nincs szükség újabb konzultációra. Az elmúlt héten több vidéki városban és Budapesten is jól megkonzultálták az emberek ezt a dolgot, és világos döntést hoztak: nem kell netadó!” – fogalmazott.

Füzessi Károly
Füzessi Károly
Beliczay László / MTI

Arra a kérdésünkre, hogy véget érnek-e a megmozdulások a péntek esti „győzelmi ünnepléssel”, Füzessi Károly úgy felelt: tény, hogy elsősorban az internetadó ügyére szerveződtek a tüntetők tízezrei. Ugyanakkor az is hamar kiderült, nem csak az internetadóról gondolkodnak hasonlóképpen az emberek. És – folytatta – van még egy csomó probléma az országban, amelyekért érdemes lenne együtt maradnia ennek a hatalmas közösségnek.

Az Iwiw megalapítója, Várady Zsolt – aki a keddi netadó ellen tüntetés egyik szónoka volt – érdeklődésünkre így kommentálta Orbán Viktor reggeli bejelentését: „Szuper, hogy elérték céljukat a tüntetők és azok a cégek, szolgáltatók, amely a maguk módján szintén sokat tettek a netadó-bevezetés ellen. Jó dolog ez az azért is, mert sikerült megmutatni, hogy képesek az emberek beleszólni abba, miként mennek a dolgok a hazájukban.”

Bár sikernek értékeli a péntek reggeli híreket Várady Zsolt, a netes fejlesztő szerint azért akad még tennivaló. Mindenekelőtt azért, mert a kormányfő szerinte nem teljesen egyértelműen fogalmazott, így az nem egészen világos: nem lesz netadó vagy most, ebben a formában nem lesz netadó. Ráadásul Várady szerint a tüntetések – miként arról már sokan, sokféleképpen beszéltek – túlmutattak az internet ügyén: a kormányzás stílusa, a korrupció, és az adóügyek miatt továbbra is szükség van a múlt vasárnap létrejött közösségre, hogy tovább erősödhessen a kontroll a kormány felett.

Kerestük a megmozdulások főszervezőjét, Gulyás Balázst is, aki későbbre ígért tájékoztatást lapunknak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.