Tüntetés az életmentő gyógyszerekért

Tüntetni is készek a vírusos májbetegségben szenvedők azért, hogy hozzáférjenek az életmentő segítséget jelentő új terápiákhoz. A gyógyszer hiába elérhető, a hazai társadalombiztosító egyelőre nem hajlandó finanszírozni.

Akár demonstrálni is hajlandóak a magyarországi májbetegek azért, hogy hozzáférjenek az új, bizonyítottan hatékony gyógyszerekhez – derült ki a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének (VIMOR) szombati gyűlése után. A rendezvényre hiába várták a kormányzati képviselőket. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek és Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak címzett levélben a szervezetek a szűrővizsgálatok széles körű hozzáférését, jobb diagnosztikai ellátást, illetve az új, bizonyítottan hatékony gyógyszerekhez való hozzáférést kérték, valamint azt is, hogy vegyenek részt a betegszervezet szombati fórumán.

A vírusos májbetegek csalódottak a politikusok közönye miatt. A hepatitis C vírussal (HCV) fertőzött betegek az elmúlt két hónapban immár harmadszor sürgették, hogy az életben maradásukat lehetővé tévő új gyógyszereket fogadja be és finanszírozza a társadalombiztosító. Jelenleg 3000 olyan hepatitis C vírussal fertőzött beteg van, aki a jelenleg elérhető terápia ellenére sem gyógyult meg. Ők közvetlenül életveszélyben lehetnek.

A VIMOR Egyesület legutóbb június végén kérte levélben a döntéshozókat, hogy tegyék lehetővé az új, a klinikai vizsgálatokban és a gyakorlatban egyaránt hatékonynak bizonyuló gyógyszerekhez való hozzáférést. A hepatitis C vírus ellen közvetlenül ható, proteázgátló gyógyszereket egy éve törzskönyvezte az európai, valamint a magyar gyógyszerügyi hatóság. Ugyanakkor – számos európai és szomszédos országgal ellentétben – ezek a gyógyszerek Magyarországon a betegek számára nem elérhetőek.

Az új, közvetlenül a hepatitis C vírus ellen ható gyógyszerek a korábbi kezeléshez adva ugrásszerűen növelik a teljes gyógyulás esélyét olyan betegeknél is, akiket a korábbi terápiás lehetőségekkel nem lehetett meggyógyítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.