Tüntetés a Nagyatád-Somogyszob vasútvonalért

Több mint ötszázan tüntettek a Nagyatád-Somogyszob vasútvonal megmaradásáért csütörtök délután a nagyatádi vasútállomáson. A demonstrálók céljuk eléréséért aláírásgyűjtésbe is kezdtek az íveket hétfőn összesítik és elküldik a közlekedési tárca vezetőjéhez.

A kilenc kilométer hosszú Nagyatád-Somogyszob vasúti szárnyvonal tervezett megszüntetése elleni tiltakozást Ormai István (Nagyatádért Egyesület), Nagyatád polgármestere hirdette meg, aki azt hangsúlyozta: nincs alternatívája a szóban forgó vasútvonalnak. A vonat menetideje 13 perc, ugyanez buszon 35 perc, ráadásul naponta csupán öt busz jár a két település között, szemben a 19  vonatpárral.

Ormai István elmondta, a megjelentek száma egyértelművé tette: nemcsak ő, hanem a lakosság is fontosnak tartja, hogy megmaradjon a személyszállítás ezen a vonalon. Az ott élők, a kistérség lakói csak így tudják optimálisan elérni a nagyobb városokat, ahová sokan munkába, iskolába, ügyintézni járnak.

Nagyatád polgármestere azután hívta demonstrációra a lakosságot, hogy a sajtóból értesült a szárnyvonal megszüntetésének tervéről, ám arról hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapott. Ezért levélben fordult Hónig Péter szakminiszterhez és Antali Károlyhoz, a vasúti átszervezés kormánymegbízottjához, melyben arra hívta fel a figyelmet: a vasúti közlekedést nem lehet gazdaságosan autóbuszokkal kiváltani.

Mivel nem kapott választ, Ormai István a lakossághoz fordult. A nagyatádi vasútállomásnál tartott demonstráció résztvevői zöld tárcsa felemelésével jelezték, hogy ők zöld utat adnak a két település közötti vasúti közlekedésnek, egyúttal aláírásgyűjtésbe kezdtek a szárnyvonal megmentéséért.

Az íveket hétfőn összesítik és elküldik a közlekedési tárca vezetőjéhez, remélve, hogy a döntéshozók figyelembe veszik a lakosság véleményét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.