Tüntetés a belvárosi tanyaprogram ellen

A tanyasi fejlesztési pénzek belvárosi felhasználása ellen tüntettek az V. kerületi önkormányzat előtt.

Az Együtt-PM szövetség tiltakozik az ellen, hogy a Rogán Antal polgármester által irányított budapesti Belváros a tanyasi családoknak szánt forrásokból részesüljön - jelentette be az ellenzéki szövetség két politikusa az V. kerületi önkormányzat előtt tartott szombati demonstrációjukon.

Simándi Szelim szerint "nem az a gond, hogy források jutnak a Belváros fejlesztésére is, hanem az, hogy a Fidesz folyamatosan, koncepció nélkül a saját politikai és magánérdekei alapján használja fel a közpénzeket. Ha a kormányzatnak épp a költségvetéssel kell trükköznie, akkor 3 ezer milliárd forintot elvesznek a magánnyugdíjpénztárakból, ha a saját hűséges katonáikat kell kifizetniük, akkor elveszik több tízezer ember megélhetését, hogy a trafikokat a haveroknak osztogathassák, most pedig a tanyasi családoknak szánt pénzeket használják fel Rogán Antal céljainak megfelelően. Holott a tanyasi fejlesztési program eredeti célja az volt, hogy villamos energiával lássák el a tanyákat, így növekedjen a magyar tanyasi családok életszínvonala - tette hozzá.

Az aktivistákat nem győzte meg az V. kerület magyarázata, miszerint a pénzt a Hold utcai piac felújítására költené az önkormányzat, mivel a piacot pár éve már felújították.

A demonstrációra az Együtt-PM szövetség egyik szimpatizánsa tíz bárányt és három kecskét is elhozott. A birkákat azért hozták Pestre, hogy "megkeressék a belvárosi tanyavilágot" - mondta Barabás Richárd. A szimpatizánsok molinóján azt állt, hogy: "Itt hamarosan rablótanya nyílik".

Az Erzsébet térre érkező tíz ellendemonstráló viszont három libát és egy molinót hozott, amelyen az állt, hogy "Bajnai libában utazik, ugye?".

Belváros önkormányzata nem sokkal később közleményt adott ki, amelyben Puskás András alpolgármester ismét közölte: a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot szeretnék felújítani a tanyaprogramból kapott pénzből. Az épület alapos korszerűsítést igényel. A támogatásból kialakítanák a szagelszívást a galérián, minden egyes üzlethelyiségbe bevezetnék a gázt, korszerűsítenék a fűtést és az elektromos hálózatot, valamint akadálymentessé tennék a csarnok egész területét.

A vásárcsarnok felújítása után a vidéki termelők a csarnok földszintjén árulhatják majd termékeiket, a galérián pedig - nyugat-európai mintára - kisebb éttermek, büfék várnák a vásárlókat. Ezzel lehetővé tennék a tanyasi termelőknek, hogy ott árusíthassanak, a fővárosban élők és a kerületi lakosok pedig olyan termékekhez juthatnak hozzá, amelyeket "nyugodt szívvel fogyaszthatnak" - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.