Túlzottdeficit-eljárás: őszre halaszthatja Brüsszel a döntést Magyarországról?

A kormány – egy pesszimista forgatókönyv szerint – felkészült arra is, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin nem nyár elején hozza meg a döntést a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről – tudtuk meg.

Egy kormányközeli szereplő tájékoztatása szerint tanulmányozták, hogy Brüsszelnek Málta esetében például az volt a stratégiája, hogy fél évvel elhalasztotta a végleges döntést a processzusban.

"Elképzelhető, hogy Magyarország esetén is azt mondják, "jó, lehet, hogy megvan a 3 százalék alatti költségvetési hiány három egymást követő évben, de lássuk, milyen lesz a 2014-es költségvetés" – vélelmezte forrásunk, hozzátéve: azért sem zárható ki az őszre halasztott döntés, mert Brüsszelnek a Magyarország által tavasszal prezentált konvergenciaprogram (a makropályával) nem lesz elég meggyőző.

Az Európai Bizottság szerint 3,4 százalék lesz a 2013-as hiány, Orbán Viktor miniszterelnök viszont 2,7 százalékos vállalást tett. Az Európai Uniónak sem érdeke, hogy megállítsa Magyarországot a deficiteljárásból kivezető úton, mert a jelenlegi helyzetben égetően szüksége van egy sikersztorira – mondta a miniszterelnök Brüsszelben még januárban. A Bruegel gazdaságpolitikai kutatóintézetben a válságkezelésről tartott előadását követően azt nyilatkozta, hogy szerinte az egyetlen jogos szempont, ami alapján az Európai Bizottság a 2004 óta folyó hiányeljárás leállítását mérlegelheti, hogy a magyar fiskális kiigazítás fenntartható módon történt-e. "Ha egy országban három egymást követő évben a 3 százalékos referenciaszint alatt van az államháztartási hiány, akkor az fenntartható" – szögezte le akkor Orbán Viktor, aki máskülönben megkérdőjelezte, hogy van-e egyáltalán értelme a kiigazító intézkedések minőségéről folytatott vitának. "Az egyetlen jogos értelmezés a fenntarthatóság, ha az megvan, akkor a minőség is rendben van" – tette hozzá.

Varga Mihály, aki Matolcsy Györgyöt váltotta a nemzetgazdasági minisztérium élén, pénteki parlamenti bizottsági meghallgatásán azt hangsúlyozta, hogy nem lesz lehetőség arra, hogy a 2014-es választási költségvetés legyen. A célok között említette a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. Újra és újra meg kell győzni az Európai Bizottságot arról, hogy a magyar kormány az előző két évhez hasonlóan képes teljesíteni a hiánycélt – mondta pénteken Varga Mihály.

Emlékezetes, hogy tavaly februárban az Európai Bizottság 495 millió euró felfüggesztését javasolja a kohéziós alap 2013. évi forrásaiból, és ezt a javaslatot az EU Tanácsa is elfogadta, ám júniusban a Tanács a részleges felfüggesztés megszüntetéséről döntött. Így a magyar kormánynak és a Fidesznek lesz egy közel 500 millió eurós "kampánypénze" a választásokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.