A vegyészek túlszárnyalták Orbán konzultációját

Becslések szerint másfél millió levél érkezett a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete által meghirdetett szociális konzultációra. A kormány konzultációjára viszont csupán alig több mint egymillió kérdőívet küldtek vissza.

Nagy siker a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) által meghirdetett konzultáció. Eddig nagyságrendileg mintegy tizenöt tonnányi levél érkezett be. A VDSZ elnöke úgy saccolja, jó másfél milliónyi levél lesz a végeredmény. Ez több mint, amit a kormánynak küldtek vissza az emberek – hangzott el a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.

Mint arról már írtunk, Szijjártó Péter miniszterelnök szóvivője szerint a szociális konzultáció során 1 millió 65 ezer kérdőívet küldtek vissza az emberek.

Székely Tamás, a szakszervezet elnöke a rádiónak elmondta, hogy a beérkezett levelek pontos száma két hét múlva derül ki, de körülbelül 250-300 ezernyi papírmennyiséggel lehet számolni, azaz jó másfél millió levél fog beérkezni. A cél nem a kormánnyal való versenyzés, hanem az, hogy felhívjuk a figyelmet arra: a kormány által meghirdetett szociális konzultáció rossz út, az igazi konzultáció az érdekegyeztetés - hangsúlyozta Székely Tamás.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete is ott lesz a szakszervezeti konföderációk által meghirdetett mai demonstráción. Székely Tamás a rádiónak elmondta azt is, hogy aki esetleg megtartotta a borítékot, az országos demonstráció helyszínein is leadhatja, így Miskolcon, Tatabányán, Budapesten a Hősök terén, illetve a Benczúr utcában várják a leveleket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.