Túl drága Pécsnek a jótékonysági bál

Csodás tervek, izgatott szervezés, minden erőfeszítés a tökéletes bálért. Így indult a Szemem Fénye Alapítvány II. Charity Báljának tervezése is. Ám a nagy álmokat néha nem sikerül végigvinni...

A báli jegyek ugyanis egyáltalán nem fogytak. Az alapítvány munkatársai számtalan céget és magánszemélyt invitáltak meg a bálra, a díszterem mégsem akart megtelni. Pedig a befolyt összegre így karácsony előtt fokozottan szükség lenne, hiszen a gyógyíthatatlan gyermekeknek is vannak kívánságaik, amelyeket a Szemem Fénye Alapítvány minden évben hatalmas erőfeszítésekkel valósít meg.

Többen jelezték, hogy vidéki viszonylatban túl drága a jegy, az itteni cégek, vállalkozások, magánszemélyek nem szeretnének, vagy nem tudnak ekkora összeget – sőt még az 50 százalékos akciós jegyárat, azaz 15 000 forintot sem – kiadni, még akkor sem, ha a jó cél érdekében teszik ezt. Végül az alapítvány úgy döntött, meghívják a Charity Bálba a velük kapcsolatban álló, gyógyíthatatlan gyermeket nevelő családok felnőtt tagjait, hiszen sokan közülük sosem voltak még ilyen rendezvényen, és nincs is lehetőségük rá, hogy részt vegyenek egy ilyen bálon. Olyan élmény ez, amellyel most a szülőket örvendeztetik meg.

A családok így kicsit kiszakadhatnak majd a szürke hétköznapokból, talán egy apró pillanatra alábbhagy görcsös félelmük, melyet gyermekük elvesztésének gondolata okoz – olvasható az alapítvány közleményében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.