Tucatnyi állami ingatlan lehet az egyházaké

Tizenhárom állami tulajdonú ingatlant adna át, egy kivétellel térítésmentesen vagy telekmegosztással, egyházaknak a parlament emberi jogi és vallásügyi bizottsága. Az idei költségvetéshez benyújtott módosító javaslat a Lungo Drom romaszervezetnek is juttatna egy épületet a fővárosban.

Az indítvány alapján állami tulajdonú ingatlant kaphat meg a Zirci Ciszterci Apátság - egyet Pécsett, egyet Siófokon -, az óbudai és az angyalföldi evangélikus egyházközség, a pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia, a békásmegyeri Szent József Plébánia, a dunabogdányi Nepomuki Szent János Plébánia, a visegrádi Keresztelő Szent János Plébánia, a székesfehérvári egyházmegye, a Miskolci Apostoli Exarchátus, a Magyarországi Református Egyház Zsinata, a Magyar Unitárius Egyház és a Görög Katolikus Egyház.

A javaslat indoklása szerint a két budapesti evangélikus templom és parókia, valamint az öt katolikus kápolna, illetve templom - amelyeket most az azokat használó felekezeteknek adna át a parlamenti bizottság - úgy lett állami tulajdon, hogy az egyházközségek nem tudtak az államosításról. Ugyanígy a görög katolikusok sem tudták, hogy kislétai templomuk állami tulajdon, és az unitárius egyháznak sem volt tudomása arról, hogy a budapesti Nagy Ignác utcában álló templomuk tulajdonosa az állam - olvasható a javaslat indoklásában. Az előterjesztés most ezeknek az ingatlanoknak a tulajdoni helyzetét rendezi.

A többi, átadásra szánt épület közül a miskolciban korábban koraszülöttosztály működött, az apostoli exarchátus három éve bölcsődét és óvodát tart fenn benne, a megyei kórház dolgozóinak gyermekeit látják el. Az ingatlan most telekmegosztással kerülhet a vallási közösség tulajdonába.

A bizottság indoklásából az is kiderül, hogy a Zirci Ciszterci Apátságnak átadni javasolt pécsi épületben korábban a Nagy Lajos Gimnázium tanárait szállásolták el, és az 1950-es államosításáig az apátság tulajdonában állt, de az oktatási intézménynek ma is nagy szüksége lenne rá. Állapota azonban leromlott, felújítása jelentős ráfordítást igényel, és jelenleg bérlők laknak benne, akiknek jogi helyzete nem változik, miután az apátság vállalja az állam minden kötelezettségét.

Emellett a református egyházé lehet az a XI. kerületi, adakozásból épült ingatlan is, amely a II. világháború után a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet birtokában volt, így az államosítás utáni kártalanításra nem nyílt lehetőség. A Fidesszel szövetséges Lungo Dromnak juttatni szándékozott VIII. kerületi ingatlan óvodaként működött. A bizottsági indoklás azzal támasztja alá átadását, hogy az a legnagyobb létszámú és támogatottságú cigány érdek-képviseleti szervezet közösségi céljainak megvalósítását segíti. A tulajdonváltozásról szóló szerződéseket az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek kell megkötnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.