Trócsányi „igazságos” béreket oszt a bíróknak

Három ütemben, először már idén októbertől 5 százalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 januárjától további 5-5 százalékos emelést kapnak – jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek adott interjújában.

A bírósági szervezet költségvetése önálló fejezetként szerepel az állami büdzsében, a kormány csak továbbítja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ez irányú igényét – mutatott rá a tárcavezető, aki a kormány igazságügyért felelős tagjaként támogatta, hogy a pedagógusok, az egészségügyi, a szociális és a kulturális ágazati, valamint a rendvédelmi dolgozók mellett a bírák és az ügyészek is nagyobb anyagi megbecsülésben részesüljenek.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy a bírák érezzék, megbecsülik a munkájukat. Az Országgyűlés döntése értelmében a bírósági költségvetési fejezet személyi része tartalmazza a béremeléshez szükséges forrást, Trócsányi László szerint ezzel a parlament kifejezésre juttatta az igazságszolgáltatás szereplőinek jelentőségét a társadalomban.

A miniszter emlékeztetett: nagyon rég volt bírói fizetésemelés, s ha a bírói fizetések nem vonzóak, a legmagasabb kvalitásúak nem ezt a pályát választják. Az igazságszolgáltatástól kiemelkedő színvonalú, felelősségteljes munkát várnak el. "A bírói pályának vonzónak kell lenni, ehhez olyan béreket kell adni, amelyek igazságosak" – fogalmazott, külön megemlítve, hogy a bírói béremelés valamennyi bíróra vonatkozik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.