Transparency International: visszalépés, ha a független ombudsmant hatóság váltja fel

Negatívumként értékeli a Transparency International Magyarország (TI) az információszabadságról szóló törvényjavaslat egyes részeit, így azt is, hogy a független ombudsmant egy olyan hatóság váltaná fel, amelynek elnökét a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezné ki.

A szervezet csütörtökön azt közöltel, hogy ha jelenlegi formájában fogadják el a törvénytervezetet, akkor a hatóság a végrehajtó hatalomtól nem lesz független, így éppen azzal a hatalmi ággal szemben nem fogja tudni megvédeni az állampolgárok alapvető jogait, amelynek a leginkább kiszolgáltatottak.

Szintén visszalépésnek tartja a TI, hogy az adatvédelemre és információszabadságra vonatkozó szabályokat eddig kétharmados törvény rendezte, és minden más jogszabálynak ehhez kellett igazodnia, az új törvény viszont kizárólag a hatóságra vonatkozó részében lesz sarkalatos. Ez azért problematikus, mert ezáltal bármilyen más törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénnyel ellentétes szabályokat vezethet be, és a két törvény esetleges ütközésekor az alapjogot garantáló törvény többé nem élvez majd elsőbbséget.

A szervezet szerint pozitívumnak számít, hogy ha a döntéshozatallal kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát korlátozzák, akkor előtte mérlegelni kell, hogy az adat megismeréséhez vagy a nyilvánosságtól való elzáráshoz fűződik-e nagyobb közérdek. 
    

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.