Tovább drágul a megélhetés

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma és a pedagógusok nettó átlagbére is csökkent a 2010-es kormányváltás óta - közölte az MSZP szóvivője.

Török Zsolt arról is beszélt, hogy a Fidesz-kormány intézkedései miatt tovább nőnek a megélhetési költségek.

A szocialista politikus arra reagált, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője közölte: a kormánypárt nemcsak béremeléssel segíti a munkavállalókat, hanem rezsicsökkentéssel és a családi adórendszerrel is.

Török Zsolt azt mondta: noha a Fidesz azt állítja, a munkavállalók pártján áll, a 2010-es kormányváltáskor 3 millió 400 ezren dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, volt körülbelül 100 ezer közmunkás, és nagyjából 150-200 ezren vállaltak munkát külföldön. Ma viszont 3 millió 200 ezer az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma, 200 ezer a közmunkásoké, és van félmillió, külföldön dolgozó "gazdasági menekült". Hozzátette, hogy a munkavállalók 82 százaléka rosszul járt az egykulcsos személyi jövedelemadóval. Kiemelte, hogy a pedagógusok nettó átlagbére 2010-ben még 133 ezer forint volt, mostanra viszont 128 ezerre csökkent.

A szóvivő közölte, a nettó minimálbér mindössze hétszáz forinttal nőtt a kormányváltástól 2012 végéig, miközben az egy főre jutó létminimum 75 ezerről 86 ezer forintra emelkedett.

Arra reagálva, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn írta alá a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást, az MSZP szóvivője azt mondta: gratulál a kormánynak, hogy július közepére sikerült megkötni "a kiváltságos szervezetekkel" az idei évre szóló bérmegállapodást, a szocialisták azonban ezt másként, jóval korábban és az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, valódi konzultáció után tették volna meg.

Török Zsolt beszélt arról is, hogy a Fidesz-kormány miatt drágábbá vált a megélhetés, többe kerülnek az élelmiszerek. Az elektronikus útdíj bevezetése miatt pedig - a terméktanács véleménye szerint - további 5-10 százalékkal nőhet a baromfitermékek ára - fűzte hozzá.

A szóvivő szerint mivel az e-útdíjat a benzinszállítóknak is meg kell fizetniük, ez tovább drágítja az üzemanyagokat, azok ára pedig beépül a termékekébe.

Török Zsolt szólt arról, elfogadhatatlan, hogy meghívásos pályázaton válasszák ki azokat az üzemeltetőket, akik tíz vidéki kaszinóra szerezhetnek koncessziót. Úgy fogalmazott: a kormányoldal a trafikmutyi után kaszinómutyira készül, saját "vazallusainak" akarja juttatni az engedélyeket, pedig korábban korlátozni akarta a szerencsejáték-ipart. Az MSZP nem támogatja, hogy magántőke bevonásával kaszinók létesüljenek, ez csak állami beruházással, állami felügyelet mellett fogadható el - jelentette ki.

A szocialista szóvivő kérdésre válaszolva közölte: a párt levéltitoksértés miatt feljelentést tett, miután a kuruc.info pénteki írása szerint egy MSZP-alkalmazott (az oldal szerint Mesterházy Attila titkárnője) olyan képet küldött szét kollégáinak, amelyen az olvasható: "Támogatom az otthonszülést. Magyarok Magyarországon, cigányok Indiában". Török Zsolt közölte: a képet - amelynek tartalmától elhatárolódott - korábban jobboldaliak próbálták feltenni az MSZP és Mesterházy Attila Facebook-oldalára. Az említett levél erre a veszélyre hívta fel a figyelmet, így küldője - aki nem közszereplő, és bár a pártnak dolgozik, nem a pártelnök munkatársa - helyesen járt el. A kuruc.info írását náci provokációnak minősítette a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.