A főkapitány az embertelen rendőrségi bánásmódról

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság három nap alatt megállapította ugyanazt, amire Szabó Máté ombudsman két hónap után jutott.

"Mi három nap alatt feltártuk azt a jogsértő gyakorlatot, ami ezzel az üggyel kapcsolatban történt, és nagyon komoly személyi következményei voltak. Nekünk ehhez nem kellett több mint két hónap" - mondta Tóth Gábor egy hétfői, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón az ombudsmani vizsgálat eredményére vonatkozó kérdésre. Hozzátette: ugyanakkor örül annak, hogy az ombudsman semmilyen más hiányosságot nem tárt fel a március 15-i rendőri biztosítással kapcsolatban. Megjegyezte: nagyon bízik benne, hogy a jövőben nem fordul elő ilyen jogsértés.

Szabó Máté vasárnap közleményben ismertette jelentését. Ebben egyebek mellett azt állapította meg, hogy szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával a rendőrség eljárása, az előállítottak levetkőztetése március 15-én Budapesten.

Az ombudsman rámutatott: a rendőri fellépésnek arányban kell állnia az intézkedés törvényes céljával.
A rendőrség március 18-án hozta nyilvánosságra a három nappal korábbi eset belső vizsgálatának eredményét. Ebben egyebek mellett az állt, hogy a rendőrség kétszer hibázott: egyrészt a befogadásra vonatkozó jogszabályt tévesen alkalmazták, másrészt megszegték az előállítottak étkeztetésére vonatkozó szabályokat.

A Tóth Gábor által elrendelt vizsgálat során megállapított hibás intézkedések miatt négy embert vontak felelősségre: a befogadás szakszerűségéért felelős osztályvezetőt, a befogadást végrehajtó fogdaőrt és a szabálysértési eljárást lefolytató két előadót.

A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a két férfi az ünnepélyes zászlófelvonás során bekiabálásokkal zavarta meg a rendezvényt, ezért bilincselték meg és állították elő őket a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájába.

A jelentés szerint az intézkedést végző személy az előállításra vonatkozó szabályok helyett a szigorúbb, fogdai befogadásra vonatkozó előírásokat alkalmazta, amikor az előállítottak teljes levetett ruházatát, ezt követően testfelületüket is átvizsgálta. Ez az intézkedés pedig a rendőrségi vizsgálat szerint aránytalan és indokolatlan volt.

Tóth Gábor, BRFK,
Tóth Gábor, BRFK,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.