Történelmi egyház lehet a Hit Gyülekezete

Bekerülhet a vallási szervezetek elitklubjába a Hit Gyülekezete. Várható, hogy az egyházi törvény módosításának egyik mellékhatásaként kibővül a történelmi egyházak köre.

Több szintet különböztet majd meg az egyházak között az új szabályozás: a vallási szervezet számára adható legmagasabb szintű állami elismerés a történelmi egyház kategória lesz - írja az Index.

Bekerülhet a vallási szervezetek elitklubjába a Hit Gyülekezete
Reviczky Zsolt 2008.05.07. Digitális 134. sz. DVD. HIT Gyülekezete csarnok, bejárás Hit Gyülekezet

Eddig három keresztény és egy zsidó egyház használhatta ezt a titulust, az egyházi törvény módosítása azonban újabb jelentkezők számára is megnyitja az elitklubot. A történelmi egyházzá nyilvánításhoz az kell, hogy a szervezet legalább 100 év honosságot vagy 25 ezres lélekszámot tudjon felmutatni. Emellett országos intézményhálózat működtetését is bizonyítani kell. (A katolikus egyház azt szeretné elérni, ha a törvényszövegben a vagy helyett és szerepelne.)

A katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyház mellett a kritériumoknak a Hit Gyülekezete is megfelel. Bár ezt a kormányzat eddig nem hangoztatta, az Index információi szerint az ügyben tárgyalások is folytak az előző Orbán-kabinet idején még politikai támadások közepette működő Hit Gyülekezetével.

A Németh Sándor által vezetett Hit Gyülekezete saját adatai szerint közel 30 ezres tagsággal rendelkezik, és országszerte 70-80 közösséget működtet.

A történelmi egyházi kritérium teljesítését jelzi, hogy a gyülekezetet pénzadományban részesítők száma is közel jár a kitűzött létszámhatárhoz. Az egyszázalékos adótámogatások hivatalos listája szerint az Hit Gyülekezetét tavaly több mint 18 600-an támogatták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.