"Orbán Viktor a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója. A kifejezéssel nem arra kívánok utalni, hogy a kormányfőnek nincsenek az aktuális politikai helyzettől független elvei, értékei, elkötelezettségei, hanem egyszerűen csak azt állítom, hogy Orbán megkülönböztető jegye nem céljaiban, hanem felfogásában, hozzáállásában rejlik. A magyar miniszterelnök elsősorban nem abban tér el itthoni társaitól, amit akar, sokkal inkább abban, ahogy a politikáról és a célok eléréséhez szükséges utakról gondolkozik. Még csak azt sem állítom, hogy teljesen egyedül lenne, de nála következetesebben senki nem műveli itthon ezt a műfajt" - írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor.

"Az elkötelezett liberálisnak indult politikus, nekem úgy tűnik, valamikor a kilencvenes évek közepére már biztosan megértette, hogy a politika nagyon kevés dologban különbözik attól, ahogy a gazdaság működik. Kereslet és kínálat szabályai alakítják, folyamatosan figyelni kell az igényekre, de az alkalmazkodás mellett óvatosan alakítani is lehet az elvárásokat. A politika is egy sajátos piac, ahol nincs helye gyengeségnek, önmérsékletnek és altruizmusnak. Nincs helye érzelmeknek és önmarcangolásnak sem: a célok, a döntések és az eredmények számítanak, minden más értelmetlen és érdektelen. Orbán úgy kezdett el gondolkodni, ahogy a sikeres gazdasági szereplők gondolkodnak, s úgy kezdett el viselkedni saját pártjában, ahogy a nagyhatalmú vállalatvezetők viselkednek birodalmaikban. Mindössze egyetlen dologban különböznek: miközben utóbbiak számára a siker egyetlen mércéje a pénz, a bevétel, a nyereség, a Fidesz vezetője ugyanezt a szavazatban, a támogatásban találta meg" - véli az elemző.

Mint írja: abban igaza van az Economist cikkének, hogy Orbán Viktor hatalmat akar. "Minden politikus ezt akarja, tudjuk legalább Max Weber óta, és azt is, hogy ebben az értelemben az sem igazán lényeges (más szempontból persze az), hogy önös célból vagy népboldogító tervei megvalósítása okán vágyik erre. Orbán helyzete annyiban különleges, hogy képes volt és ma is képes mindent alárendelni ennek, és ebben a törekvésében olyan tudatos és kitartó, hogy előbb saját pártjában, majd az országban is mindent és mindenkit legyőzött vagy túlélt. Így állt elő az a számára szerencsés és páratlan helyzet 2010-ben, amelyben egyrészt a pártján belüli koncentrált hatalomgyakorlás, másrészt az alkotmányozó többség és harmadrészt a gyenge, szétesett ellenzék miatt kormányfőként korábban nem látott lehetőséget kapott. Alig maradt vele szemben ellenerő, s hatalma a három fenti ok miatt egyelőre arra is elegendőnek látszik, hogy - ha úgy akarja - a maradék ellenerőt is csökkentse" - emeli ki a politológus.

"De miért tenné ezt, diktatúrát akar? - kérdezik gyakran tőlem. Nem, Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni. Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni. Az elmúlt fél évét és az előttünk álló éveket nem értjük meg, ha abban a hitben élünk, hogy fő célja a demokratikus rendszer felszámolása. Orbán Viktornak tudnia kell, hogy ennek semmi realitása nincs - ha megpróbálná, az országot és vele együtt saját magát írná ki Európából. Meggyőződésem, hogy a kormányfő nem csupán tudja ezt, de ismeri és vallja is a demokratikus rendszerek előnyeit. Elmegy a falig, ha szükségesnek érzi, de azért mindig a szobán belül marad" - hangsúlyozza Török Gábor.

"Akkor idén miért lépett olyanokat, amelyek miatt demokratikus elkötelezettségét is kétségbe vonják sokan? - kapom rendre az újabb kérdést. Nekem úgy tűnt, hogy Orbán Viktor a kormányalakításkor két állítást biztosan felírt a képzeletbeli falra: adócsökkentés igen, megszorítás nem. A szavazatban, a támogatásban gondolkozó politikus úgy vélte, hogy hitelességének és hatalmának tartós megtartásához ezúttal ez a két feltétel elengedhetetlen. Most nem az az érdekes, hogy igaza volt-e, hanem az, hogy Orbán - mint tette mindig korábban - mindent alárendelt kitűzött céljai elérésének. S a gépezet beindult: ha kellett, megnyirbálta az Alkotmánybíróság hatásköreit, ha kellett, lehetetlen helyzetbe hozta a magánnyugdíjpénztárakat. Márpedig kellett: mert ezek nélkül az eredeti terv már az első pillanatban kudarcot vallott volna. A kormányfő azonban - ismétlem: mint tette mindig korábban - nem foglalkozott a kritikákkal, nem bizonytalanodott el, nem fordult vissza, hanem megtett és megcselekedtetett másokkal is mindent, amit lehetségesnek és még vállalhatónak gondolt. De semmi sem önmagában volt fontos, nem önmaga miatt kellett - ezért motivációja, indoka önállóan nem is érthető meg" - fejti ki az elemző.

"A tudatos azonban nem jelent egyben hibamentest. Orbán Viktort egy-két alkalommal már korábban is tévútra vezette meggyőződése, elszántsága és korrekcióképtelensége. Míg azonban a kis(ebb) hatalom kis(ebb) hibát eredményez, a nagy hatalom nagy, már-már végzetes hibát hozhat. Márpedig ez a mostani kísérlet, a költségvetésen komoly lyukat vágó adócsökkentéssel, a megszorítások politikájának elutasításával és mindezek miatt sok-sok szokatlan, komoly vitát generáló megoldással - ahogy Mr Navracsics mondja az Economist cikkében - risky, very risky" - írja blogjában Török Gábor.