Kezdjük ott, hogy semmiképpen nem kell, de természetesen lehet - írja Török Gábor. A magyar közjogi berendezkedés megadja a lehetőséget a kétharmadosnál nagyobb többséggel rendelkező politikai erők számára, hogy - ha ez szándékuk, és ha egyetértésre jutnak - módosítsák az alkotmányt, vagy akár teljesen újat fogadjanak el. A második ciklusban a parlament már megpróbálkozott egy új alkotmány kidolgozásával, a szocialista párti Bihari Mihály nevével fémjelzett bizottság hosszan előkészített tervezete azonban - többek között a koalíció belső ellentétei miatt - elbukott.

"Nálunk - ellentétben néhány más országgal - ebben a folyamatban nincs szükség sem egy következő parlament egyetértésére, sem a parlamenti döntés népszavazás általi megerősítésére. A képviselők belátásán múlik, hogy mennyire tartják fontosnak a változtatást, illetve kialakul-e közöttük legalább kétharmados egyetértés. Ha tehát a Fidesz-KDNP ebben a ciklusban meg akarja és meg is tudja teremteni az ehhez szükséges többséget a parlamentben, eljárásuk teljesen jogszerű és alkotmányos változtatás lenne" - írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor.

Az elemző meggyőződése, hogy az ország legsúlyosabb gondjait felsoroló listában nincs az első százban az alkotmány kérdése. "Nem igaz az a sokat hangoztatott állítás, mely szerint sztálinista alkotmányunk lenne; a mai alaptörvény csak 1949-es számozásában emlékeztet a kommunista időkre, de tartalmában 1989-1990-ben teljes átalakuláson ment keresztül. 1989 nyarán a kerekasztal-tárgyalásokon az ellenzéki pártok a hatalmat diktatórikusan gyakorló MSZMP képviselőivel közösen egyeztek meg az új rendszer alapjairól, de éppen az utolsó kommunista parlament legitimációs hiányossága miatt ahhoz ragaszkodtak, hogy formailag ne új alkotmány jöjjön létre, hanem módosításként fogadja el a változásokat a parlament - hogy aztán majd a szabadon választott törvényhozás valóban új alaptörvényt alkothasson. Az átmenetinek szánt, ám később az egyetértés hiánya miatt tartóssá váló alkotmány azonban az elmúlt húsz évben meglepően jól működött: minden válsághelyzetet képes volt kezelni, és mára a politikával foglalkozók is kitanulták logikáját, működését. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az alkotmánnyal ne lennének gondok. Valóban tetszetősebb megoldás lenne egy, a demokratikus Magyarországra utaló számozás, mint ahogy több kérdésben is van már annyi felmerült tapasztalat, hogy akár teljes átrendezés szándéka nélkül is hozzá lehet fogni a munkához" - véli Török Gábor.

Az elemző szerint azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy politikai értelemben nem jobb és rosszabb alkotmányok vannak, hanem ilyenek és olyanok, amelyek között a különbség döntően a politikai versenyre gyakorolt hatásokban rejlik. "Az alkotmány lényegi módosítása - például a kormányformára vonatkoztatva, intézmények egymáshoz való viszonyát átszabva, jogköröket módosítva - éppen ezért nem (csak) szakmai kérdés, hanem elsősorban politikai. Egy esetleges új alkotmány minden, a mostanitól eltérő szabályozása politikai érdekeket sértene vagy szolgálna, egyeseket kedvezőbb helyzetbe hozna, másokat hátrányosan érintene" - írja a politológus.

Hogy a Fidesznek miért érdeke belevágni ebbe a folyamatba, ezek után talán nem is kérdéses. Azonban a közvetlen politikai hasznon (saját képére, saját elképzelései alapján formálni az alkotmányt most, amikor adott ehhez a többsége) túlmenően is elmondható, hogy a közjogi barkácsolás jól jöhet a kormányzó erőknek - véli Török Gábor.